2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ha aznap utazol, egy kicsit megkavarodnak majd az éjszakai vonatok.

Március 26-án, vagyis vasárnap a rosszabb óraátállítás vár ránk, hajnali kettőkor ugyanis hajnali háromra, egy órával előrébb állítjuk majd az órát. Amellett azonban, hogy így egy órával kevesebbet alhatunk, az átállás néhány nemzetközi és belföldi vonat menetidejét is érinti majd, ezt közölte a MÁV a Privátbankár.hu-val.

Az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek kettő óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb 60 perccel később érkeznek a következő állomásra. Az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indítják el, ez érinti a Budapest-Szolnok, a Debrecen-Nagykereki, és a Debrecen-Budapest Nyugati vonalakat, valamint a lajosmizsei vonatokat is, ezek az eredeti induláshoz képest késve közlekednek majd.

Mi a helyzet külfölddel?

Az óraállítás Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonatot a lőkösházi állomáson éri az óraigazítás. A vonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint indul 3 óra 25-kor. A Bukarest–Bécs viszonylatú Dacia nemzetközi vonatot Lőkösháza és Békéscsaba között éri az óraigazítás. A vonat Békéscsabára már a nyári időszámítás szerint 3:15-kor érkezik, emiatt a Keleti pályaudvarra és Bécsbe is később ér be.

Néhány Budapestről induló nemzetközi vonat várhatóan egy órával később éri el a külföldi végállomást: Belgrádot a Beograd nemzetközi gyors, Temesváron át Bukarestet a Körös IC, Kijevet a Latorca IC, Brassót a Corona IC, Bukarestet az Ister IC, Münchent és Zürichet a Kálmán Imre EuroNight (EN), valamint Berlint a Metropol EN. Emellett a külföldről érkező vonatok is az eredeti menetidőhöz képest 60 perccel később érnek Budapestre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
Vásárló Pénzügyi szempontok a beltéri lámpák kiválasztásánál
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:45
A világítás megtervezésénél és a konkrét beltéri lámpák kiválasztásánál az egyéni ízlés mellett számos más lényeges szempontot is figyelembe kell venni. Az egyes helyiségekbe szükséges lámpák típusa mellett az esztétikum, a tartósság és természetesen az ár-érték arány is meghatározó.  Egyik szempont sem lehet másodlagos, ezért a döntés alapos megfontolást kíván! 
Vásárló Újítás az online hirdetéskezelésben
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:07
A frissítésnek köszönhetően jóval könnyebb lesz vele a vállalkozások kezelése, illetve népszerűsítése a Google rendszerében. Ennek eredményeként várhatóan növekszik az ismertség, és nagyobb bevételnövekedést realizálhatnak majd a cégek. 
Vásárló Feliratozógépek: gyors, hatékony, gazdaságos!
Márkázott tartalom | 2024. április 30. 14:33
A feliratozógépek olyan hordozható eszközök, melyek a címkézési folyamatokat egyszerűsítik, jelentősen felgyorsítják, ezáltal segítik a még hatékonyabb munkavégzést. Az optimális munkakörnyezet megszervezésében nagy szerepük van, ahogy abban is, hogy maximálisan gazdaságossá lehessen tenni a címkézés folyamatát.
Vásárló Hogyan védhetjük az izületeinket az ülő munka adta nehézségektől?
Márkázott tartalom | 2024. április 29. 19:45
Az ülő munka legalább olyan szinten terhelheti az ízületeket, mintha kemény fizikai munkát végeznénk. Gyakran pedig 40 óránál is többet töltünk a számítógép előtt ülve, ezért különösen fontos, hogy tudatosan védjük az ízületeinket. Mit tehetünk egészségünk érdekében? Mutatjuk a leghasznosabb tippeket!
Vásárló Örömteli hír érkezett a magyar benzinkutakról
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 11:24
Olcsóbb lesz megtölteni a tankokat. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG