2p
A menetrendváltozás mellett a tolvajokkal is vigyázni kell az ünnepekkor.

A karácsonyi ünnepkör mindhárom napján változik majd a vonatok menetrendje: december 24-én 25 én az ünnepnapi, 26-án pedig a vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok, ezt közölte a MÁV a Privátbankár.hu-val. Az év utolsó és jövő év első napján is lesznek változások: december 31-én, szilveszterkor az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Január 2-án, kedden ugyanakkor már a munkanapokon megszokott módon indulnak a vasúti járatok.

Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva és a helyfoglalások figyelembe vételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsol a vasúttársaság. Érdemes szem előtt tartani, hogy az ünnepek alatt megnő az utasok száma, így a jegyértékesítés ideje is megnyúlik, így érdemes előre megváltani a menet- és helyjegyeket.

Vigyázz a csomagjaidra!

Az ünnepi időszak megnövekedett forgalma az értéktárgyakra leselkedő veszélyeket is növeli. A vasúttársaság nagyobb elővigyázatosságra inti az utasokat, akiknek célszerű megfogadniuk az alábbi jó tanácsokat, illetve figyelemmel lenni a következőkre:

  • A csomagokat egy újságvásárlás vagy egy jegyváltás idejére se hagyjuk felügyelet nélkül a peronon vagy a váróteremben, valamint legyünk különösen figyelmes a leszálláskor és a peronon kialakuló csoportosulásoknál.
  • Az értéktárgyakat tartsuk magunknál, például hordozható, kisméretű kézipoggyászban.
  • Ha levesszük a kabátot, az értékeket mindig vegyük ki belőle.
  • A figyelem lankadása (például az elalvás) is felbátoríthatja a tolvajokat, győződjünk meg arról, hogy nem válunk áldozattá egy kis szunyókálás közben.
  • Amennyiben kellemetlenségek támadnak, vagy az utazással kapcsolatos szabálytalanságot észlelünk, szóljunk bátran a vonatkísérő személyzetnek, az értékek elveszítését pedig a rendőrségnek tudjuk jelenteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
Vásárló Állítsuk össze használt ruhákból a gardróbunkat!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:15
Régebben élt egy olyan tévhit az emberek fejében, hogy csak az jár használt ruhában, akinek nincs pénze másra. Ezért a second hand termékeket sokan el is utasították. De az is gyakran előfordult, hogy eltitkolták a beszerzési forrást még akkor is, ha egy igazán különleges darabról volt szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG