2p
Az Airbnb átalakítja szolgáltatását: nem lesz több rejtett költség és váratlanul megugró végösszeg.

Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően az Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel - közölte Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos csütörtökön.

Előre elmondják, igazából mennyibe kerül majd a szállás

Jourová tájékoztatása szerint a vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy honlapján minden esetben a foglalás teljes árát tünteti fel, amely magában foglalja a fizetendő egyéb díjakat - például a szolgáltatási és takarítási díjakat - is. Amennyiben a végső árat nem lehet előzetesen kiszámítani, egyértelműen tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy adott esetben további díjak merülhetnek fel.

Előrébb járunk, mint az EU

Magyarországon már "alkut kötött" a GVH és az Airbnb, a részletekről itt írtunk >>

Az Airbnb vállalta továbbá, egyértelművé teszi, hogy az adott ajánlatot magánvendéglátó vagy szakember nyújtja-e, mivel eltérő fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak rájuk, továbbá a jogorvoslati lehetőségekről is egyértelműen tájékoztatja a fogyasztókat.

A vállalat arról is tájékoztat, ha úgy dönt, hogy felmondja a szerződést vagy töröl egy tartalmat, és ilyen esetben lehetőséget biztosít az esetleges jogorvoslatra és a kártérítésre.

Az Airbnb-nek 2018 végéig kell kiigazítania ennek megfelelően a honlapja valamennyi uniós nyelvi változatát.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG