2p
Több kiskereskedelmi vállalkozás is az árak emelését fontolgatja, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint azonban szó sincs rejtett áremelésről.

Az elvándorlás és az alacsony bérek miatt rendkívül magas a munkaerőhiány az ágazatban, a kereskedelmi láncok azonban nem hajlandóak a nyereség terhére emelni a béreket, így ezt a költséget átterhelnék a fogyasztókra, írja a Magyar Idők. Egy korábbi sajtóhír szerint akár 5-10 százalékos áremelést is terveztek, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint azonban erről szó sincs.

A piacon ugyanis óriási az árverseny, így a boltok inkább elkerülik az áremelést, a munkabéremelés költségét inkább más kiadások átcsoportosításával, átütemezésével, illetve lefaragásával gazdálkodják ki – akár a nyereség terhére is, ezt közölte a szövetség a Privátbankár.hu-val. Az egyes vállalkozások között hatalmas (akár 50-100 ezer forintos) különbségek vannak a bérekben, általában a nagyobb áruházláncoknál többet keresnek a dolgozók.

Kis üzlet, nagy hátrány

Ebben a helyzetben a kisebb boltok kényszerülnek nagyobb béremelésre, amit azonban igyekeznek óvatosan kezelni, hiszen ha árat emelnének, még nagyobb versenyhátrányba kerülhetnek. A vasárnapi nyitva tartás többletköltségeit viszont nem terhelik a vásárlókra a kereskedők, itt is elsősorban költség átcsoportosítással enyhítik a feszültséget. A többletköltségek egy részét pontosan a korábban tervezett nyereség terhére számolják el az áruházláncok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kapaszkodjon: ilyen idén egy trendi karácsonyfa
Elek Lenke | 2024. december 21. 10:19
Az idei karácsonyi dekorációkban a fenntarthatóság, a természetesség és a letisztult stílus keveredik a fényűző, csillogó elemekkel.
Vásárló Így kell ételt és pénzt menteni – Ön már muncholt?
Elek Lenke | 2024. december 20. 15:12
Egy magyar startup forradalmasította az ételmentést, miközben divattá tette a fenntarthatóságot.
Vásárló Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
Csernátony Csaba | 2024. december 19. 05:46
A vásárlóknak kínált termékek kiválasztásában a mesterséges intelligencia helyett inkább az emberi döntésben bízik Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős országigazgatója. A dán kiskereskedő cég nem tervez jelentős további áruháznyitásokat Magyarországon, mert közel lefedettnek tekintheti a piacot. Ugyanakkor más, hagyományos boltláncokkal szemben jól boldogul az online értékesítéssel a JYSK.  A cégvezető beszélt arról is, hogy a gyenge forint milyen hatással lehet az árcímkékre. 
Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG