4p
Több ponton is szigorítanának az elektromos cigaretták használatát.

Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni - egyebek mellett ezeket tartalmazza az az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet, amely hétfőn jelent meg a kormány honlapján.

Mi számít e-ciginek?

A nemdohányzók védelmét továbbá a dohánytermékek fogyasztását, forgalmazását szabályozó törvény módosítása definiálja az elektronikus cigarettát. Ez olyan egyszer használatos vagy utántöltő flakonnal és tartállyal, illetve egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék, amely szopókán keresztül nikotin tartalmú pára fogyasztását teszi lehetővé. Az elektronikus cigaretta fogalomkörébe tartozik annak bármely alkatrésze.

Változik a hagyományos cigisdoboz is

A jövő májusig dohánytermékeket csak egységes, márkasemleges csomagolásban lehet forgalomba hozni. A logók lekerülnek a dobozról, az egyetlen különbséget az eltérő cigaretták között a név és a dohánytípus teszi ki majd. Részletek >>>>

Hol (nem) lehet használni?

A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni tilos. A tervezet szerint nem csak dohányterméket, hanem elektronikus cigarettát és utántöltő flakont sem szabad árusítani automatából.

Az egészségvédelmi bírság összegét változatlanul hagyja a tervezet, viszont kiszélesíti annak alkalmazását. Jelenleg a szabályok betartásáért felelős ember akkor bírságolható, ha nem vagy nem megfelelően teljesíti a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó kötelezettséget, valamint ha elmulasztja a dohányzást érintő tilalmak, korlátozások megtartására vonatkozó ellenőrzési kötelezettséget. A tervezet ezt megtoldja a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeken, helyiségekben, valamint közterületeken nem vagy nem megfelelő felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával, illetve annak nem szembetűnő módon történő megjelölésével. A bírság továbbra is 100 ezertől 250 ezer forint lehet.

A kiterjesztés vonatkozik az intézményekre, szervezetekre, az üzemeltetőkre vagy gazdasági társaságokra is. A bírság rájuk nézve is változatlan: 1 milliótól, 2,5 millió forintig terjed.

Be kell jelenteni

Az elektronikus cigaretta forgalomba hozatalát kormányrendelet szabályozza majd. A tervezet erről mindössze annyit mond, hogy az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importőrei, a forgalomba hozatal előtt hat hónappal bejelentést tesznek az egészségügyi államigazgatási szervnek minden olyan termékről, amelyet forgalomba kívánnak hozni. A bejelentés űrlapon történik, és igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni utána.

Amennyiben az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importálói nem tesznek eleget a bejelentési, adatszolgáltatási vagy tájékoztatásadási kötelezettségüknek - vagy az elektronikus cigarettát és utántöltő flakont a törvény rendelkezései megsértésével hozzák forgalomba - az egészségügyi államigazgatási szerv legfeljebb 50 millió forint értékű bírságot szabhat ki rájuk.

Végül kimondja a tervezet: a 2016. november 20. előtt gyártott elektronikus cigaretták valamint utántöltő flakonok 2017. május 20-áig forgalomba hozhatók.

Dohányboltban is lehet kapni

A 2016. május 19-én már forgalomban lévő elektronikus cigaretta esetében az említett bejelentést az év december 20-áig kell megtenni.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény pedig kiegészül azzal, hogy a dohányboltokban elektronikus cigarettát, utántöltő flakont és dohányzást imitáló elektronikus eszközt is lehet árusítani.

A törvénytervezetet október 21-ig lehet véleményezni.

Lehet e-cigit szívni a buszon? Miért jár büntetés?

Elég kaotikus az e-cigaretták magyarországi szabályozása és az adóhatóság gyakorlata sem egyértelmű - gyógyszer vagy sem? Lehet engedély nélkül árulni vagy nem? Lehet szívni a metrón vagy nem? Ezekről a kérdésekről részletesen itt is olvashat >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG