2p
Tállai András szerint nem kell itt vitatkozni: a vasárnapi boltzár úgy jó, ahogy van.

A vasárnapi pihenőnap bevezetésének legfőbb célja a kereskedelemben dolgozók érdekeinek védelme volt, és a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben nem a multinacionális cégek háttérbe szorítása - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn az MTI-vel.

Az államtitkár szerint felesleges ismét a pihenőnap negatív hatásaival riogatni a közvéleményt, ugyanis a számok egyértelmű növekedést mutatnak, az intézkedés nem okozott károkat a kiskereskedelemben. Az üzletek mellett az egyre nagyobb vásárlóerővel bíró családok is alkalmazkodtak az intézkedéshez, júliusban 7 százalékkal erősödött a kiskereskedelmi forgalom, ezzel sorozatban 25. hónapja bővül az ágazat.

A forgalomnövekedés a foglalkoztatottak számának emelkedését is segítette, egy év alatt 4400-zal nőtt a kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma, ezzel párhuzamosan a betöltetlen álláshelyek száma meghaladja az 5500-at - emelte ki az államtitkár.

Tállai András emlékeztetett, a kedvező folyamatokról mára egyező véleménnyel vannak a kormány mellett az elemzőknek, áruházláncoknak, hírportáloknak és az Országos Kereskedelmi Szövetségnek is.

Az államtitkár szerint sikeresen teljesült az a kormányzati célkitűzés, amely a vasárnapi pihenőnap bevezetésével azt kívánta elérni, hogy akaratán kívül senkit ne lehessen vasárnap dolgoztatni a kiskereskedelemben. A szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a 200 négyzetméternél kisebb, családi alapon működő üzletek vasárnap is kinyissanak, ez pedig kedvező helyzetet teremt minden magyar kiskereskedőnek, erősödnek a családi vállalkozások - tette hozzá az államtitkár.

Privátbankár-vélemény

Az államtitkár szavaival nehéz vitatkozni. Az más kérdés, hogy senki nem tudhatja, hogy milyen kisker-adatok születtek volna, ha március után is nyitva maradnak vasárnap a nagyobb boltok. Ami bizonyosan látható: a tömeg az üzletekben szombatonként - ez aligha kellemes velejárója az intézkedésnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Alvás és mindennapi terhelés – Hogyan válasszunk megfelelő matracot?
Márkázott tartalom | 2025. november 8. 17:23
A pihenés módja sokak számára egy megszokott rutin, mégis gyakran csak akkor kerül előtérbe, amikor hosszabb idő után kényelmetlenséget tapasztalunk. A fekhely kialakítása nemcsak az alvás hosszára, hanem a napközbeni működésünkre is hat. 
Vásárló Az adatmentés fontossága a digitális korban
Márkázott tartalom | 2025. november 7. 16:50
A digitális világban mindennapi eszközeinkkel rögzítjük életünk pillanatait: képek, dokumentumok, üzenetek. De vajon elegendő figyelmet fordítunk ezek megőrzésére? Fontos tudatosítani, hogy eszközeink naponta különféle kockázatoknak vannak kitéve.
Vásárló Zöld fűtési alternatíva: a pelletkazánok
Márkázott tartalom | 2025. november 5. 16:41
Napjaink egyik nagy kérdése, hogy miként lehet környezettudatosan élni, és ennek részeként, milyen technológiákat érdemes választani a mindennapi életben. 
Vásárló A jövő otthona, avagy miért választják egyre többen a könnyűszerkezetes házakat?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 17:16
Az építkezés mindig nagy döntés, hiszen az ember az otthonát nem néhány évre tervezi. Az utóbbi időben egyre többen fordulnak a könnyűszerkezetes házak felé, amelyek nemcsak gyorsabban elkészülnek, hanem energiatakarékosabbak és fenntarthatóbbak is a hagyományos építési módoknál.
Vásárló Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel. 
Vásárló A megbízható rögzítés az építőipar alapja
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 16:45
Az építkezések és felújítások világában sokszor a legapróbb részletek döntik el, mennyire lesz tartós és biztonságos a végeredmény. Akár egy családi ház szerkezetéről, akár ipari létesítményről van szó, a stabil rögzítés nélkülözhetetlen. Azok az elemek, amelyek a háttérben végzik a dolgukat, valójában a teljes szerkezet biztonságát tartják kézben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG