3p
Miközben az ünnepi SMS-ek száma évről-évre fokozatosan csökken, egyre nagyobb a december 24. és 26. közötti karácsonyi időszak mobilinternet-forgalma.
Fotó: MTI/EPA/Jörg Carstensen

A Vodafone tájékoztatása szerint ügyfeleinek belföldi adatforgalma egy év alatt csaknem 70 százalékkal nőtt, 2014 karácsonyához képest pedig több mint duplájára emelkedett. Roaming környezetben pedig idén december 24 és 26. között csaknem kétszer annyi volt az ügyfelek adatforgalma, mint a 2015-ös ünnepnapokon, 2014 karácsonyához képest pedig közel nyolcszorosa.

Ugyanakkor az előző évekhez hasonlóan folytatódott az SMS-ek számának csökkenése, míg 19 százalékkal nőtt az MMS küldések száma. Összesen 6,4 millió szöveges üzenetet, 106 ezer MMS-t küldtek és 9,4 millió hívást indítottak az ügyfelek 2016-ban a karácsonyi időszakban. Ezáltal a Vodafone ügyfelei idén mintegy 1 százalékkal több hívást indítottak, mint 2015 karácsonyán, és a hívások 2,4 százalékkal hosszabbak is lettek.

A Magyar Telekom hasonló trendről számolt be, a korábbi várakozásoknak megfelelően a küldött SMS-ek száma közel 10 százalékkal csökkent a karácsonyi ünnepek alatt a tavalyi ünnepi időszakhoz képest. Míg tavaly a háromnapos karácsonyi időszakban közel 7,6 millió szöveges üzenetet küldtek az ügyfelek, idén már csak 6,9 milliót.

A mobilinternetes adatforgalom viszont csaknem 30 százalékkal nőtt - írta a Telekom, hozzátéve, hogy a forgalom több mint háromnegyede már 4G hálózaton zajlik.

SMS helyett internet

A Telenor pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ügyfelei rekordmennyiséget interneteztek a karácsonyi időszakban. A távközlési cég egyúttal emlékeztetett: ügyfelei idén is ingyen mobilinternetezhettek december 24-én, 25-én és 26-án. Az adatforgalmi korlátok nélkül elérhető hálózaton közel kétmillió felhasználó mintegy 700 terabájtos adatforgalmat generált, ami a tavalyi ingyenes karácsonyi forgalomhoz viszonyítva 30 százalékos emelkedés, egy átlagos időszakhoz képest pedig kétszer nagyobb forgalom.    A napi adatforgalmi rekord is megdőlt, a Telenor ügyfelei által beállított új rekord 234 terabájt adatforgalom 24 óra alatt, ami körülbelül 152 ezer DVD adatmennyiségének felel meg.

Az ünnepi SMS-ek mennyiségében a korábbi évek trendjének megfelelő mértékű csökkenést tapasztalt a szolgáltató, ami szerinte az online üzenetküldő alkalmazások térnyerésével indokolható. Ugyanakkor az idei ünnepi időszakban a hanghívásokkal töltött idő növekedett a korábbi évhez képest - közölte a Telenor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG