A változtatás alapján, amelyet a parlament költségvetési bizottsága kezdeményezett, és amelyet a kormánypárti képviselők szavaztak meg, nem terheli tranzakciós illeték a készpénzbefizetéseket. A javaslat emellett mentesíti a bankközi és az értékpapír-piaci műveleteket az illetékfizetési kötelezettség alól. Fizetni kell viszont a legalább egynapos, legfeljebb kéthetes jegybanki betételhelyezés után, a lekötés után a nemzeti bank teljesíti az illetékfizetési kötelezettséget.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy a jegybank pénzügyi műveleteire, illetve az államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre is kiterjesztik a pénzügyi tranzakciós illetéket. Ettől száz-száz milliárd forintot vár a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósításához.
Simor András jegybankelnök hétfőn úgy nyilatkozott: az MNB nem tervezi az illeték továbbhárítását, mert az 2,5 százalékpontos alapkamat-csökkentést jelentene. Ugyanakkor értelmezhetetlen, veszélyes és jogellenes javaslatnak minősítette, hogy a jegybankra is tranzakciós illetéket vetnének ki. Mint mondta, ez nem jelent tartós bevételt, hiszen azt a csaknem százmilliárd forintos veszteséget, amelyet a nemzeti bank kénytelen elszenvedni jövőre, a költségvetésnek egy évvel később meg kell térítenie.
A parlament szavazott az új biztosítási adóról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokról is, támogatva, hogy továbbra is fennmaradjon a baleseti adó. A költségvetési bizottság ezt a javaslatot azzal magyarázta, hogy ha a jól működő baleseti adó a kormány terveinek megfelelően beolvadna a biztosítási adóba, az piaci bizonytalanságot és jogvitákat okozna, valamint jelentős adminisztrációs teherrel járna. A pénzügyi tranzakciós illetékről és az új biztosítási adóról szóló jogszabályok elfogadásáról jövő héten dönthet a parlament.
A Parlament hétfőn támogatta azt a módosító javaslatot, amely a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésére kötelezettek körébe bevonná a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és kiterjesztené annak hatályát a Magyar Államkincstár körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásokra is. Az illeték fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint lehet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
6 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
7 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
7 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
7 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
8 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
8 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
9 órája
Mfor.hu Top24
- Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
- Balog Zoltán hamarosan már püspök sem lesz
- Nagyon rég volt ennyire olcsó a benzines tankolás
- Europion: a többség nem hisz Orbán Viktornak ügynök-ügyben
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Új szuperhatóságot hoz létre a kormány – fontos feladatot kap
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


