A német statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai szerint 2012-ben összesen 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos növekedés 2011-hez képest. Akkor csaknem 42 ezeren indultak Németországba.
Tavaly összesen 1 millió 81 ezer bevándorló érkezett Németországba a Destatis számításai szerint. Ez a legnagyobb szám 1995 óta, és 123 ezer fős, 13 százalékos növekedés 2011-hez viszonyítva.
A bevándorlók száma alapján összeállított "toplistán" Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után.
Nemcsak oda, onnan is elvándorolnak
Németországból 2012-ben 712 ezren vándoroltak ki, ami csupán 5 százalékos emelkedés éves szinten. A vándorlási mérleg - a be- és kivándorlók különbsége - 369 ezer, ami ugyancsak a legmagasabb érték 1995 óta.
Németországból Magyarországra 28 619-en költöztek, a mérleg így 26 208 fős bevándorlási többletet jelez 2012-ben, az egy évvel korábbi 16 980 után.
Az unióból érkeztek többen
A bevándorlási folyamat szerkezete nem változott, tavaly is elsősorban az európai uniós tagállamokból érkezők száma emelkedett - az egy évvel korábbihoz képest 96 ezerrel, 18 százalékkal -, a huszonhét EU-ország térségén belül pedig főként két régióból, az euróövezeti adósságválságot leginkább megszenvedő déli országokból és az unió keleti részéből költöztek Németországba.
Az EU-hoz 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott országok csoportjában a legnagyobb mértékben, 62 százalékkal a szlovén bevándorlók száma emelkedett. Magyarország a növekedés mértéke alapján összeállított térségi rangsorban a második helyen áll. Romániából 23 százalékkal, Bulgáriából 14 százalékkal, Lengyelországból pedig 8 százalékkal többen költöztek Németországba 2012-ben, mint egy évvel korábban.
Az adatok térség szerinti bontása alapján az látható, hogy a bevándorlók többnyire a leginkább prosperáló német tartományokat célozzák meg. Bajorországba például 192 ezer, Baden-Württembergbe pedig 171 ezer bevándorló érkezett tavaly.
Ahogy a Privátbankár megírta, Ausztriába is több tízezer magyar költözött. Sokan nemcsak dolgozni mentek a sógorokhoz. Részletek >>
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Klímaváltozás: döbbenetes, mit produkálnak az ausztrál trópusi esőerdők
4 órája
-
A nagy rablás utána biztonságosabb helyre vitték a Louvre ékszereit
5 órája
-
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
6 órája
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
6 órája
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
7 órája
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
8 órája
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
9 órája
- Orosz rakéták záporoztak Kijevre
- Magyar Péter videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án
- Donald Trump mozgósította a katonáit, új háborúra készülnek?
- Hét új városba lehet elrepülni Budapestről
- Szokatlan időpontban – vasárnap óraátállítás
- Független palesztin bizottság veheti át Gáza irányítását
- Elszabadultak az indulatok a terézvárosi éjszakai óvoda miatt
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés 2025. október 20. 14:22
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
Helikopterről próbálták megfékezni a lángokat.
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
2025. október 25. 14:12
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
2025. október 25. 12:18
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
2025. október 25. 13:12
-
„A bábuska kijött a pult mellől és végigmért” – Moszkva testközelből
2025. október 25. 06:01
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
2025. október 25. 15:11

