A kutatási-fejlesztési (K+F) projekt célja volt a passzív távolságmérésen alapuló alkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiai háttér megteremtése, amely főleg a mobil készülékekbe integrált egyetlen kamerára támaszkodik.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a korábbi alkalmazások két, egymástól fix távolságra felállított kamera által együttesen készített felvételéből nyertek ki távolság adatokat, vagy egy kamerával ugyan, de a kamera dőlésszögének változtatásával lehetett a távolságra egy becslést adni.
A K+F projekt keretében kis erőforrásra támaszkodva, egy kamerával, valós időben, minimális felhasználói interakciót és előzetes tudást feltételezve, nagy pontosságú távolság adat meghatározását tűzték ki célul.
A Profitrade 90 Kft. és a BME-Infokom Innovátor Nonprofit Kft. konzorciuma egykamerás optikai távolságmérő technológia kutatását és erre épülő okostelefonos alkalmazások fejlesztését valósította meg közel 273,25 millió forintból, a konzorcium a projekthez közel 196,1 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert - közölte a cég az MTI-vel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
kevesebb, mint egy perce
-
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
10 perce
-
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
19 perce
-
Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
27 perce
-
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
körülbelül 1 órája
-
Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
2 órája
-
Kicsattanó formában van a pesti börze
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megvannak a vagyonvisszaszerzésért felelős hivatal elnökhelyettesei
- Itt a Tisza-kormány nagy eredménye: lezárult a rendkívüli Brüsszeli eljárás
- Belenéztek a jövőbe: végre optimistább lett az IMF
- Vitézy Dávid nagyot álmodott, és ezúttal pénzt is kapott a megvalósítására
- Uniós pénzek: megszólalt az uniós biztos és a pénzügyminiszter is
- Hegyvidéken épít ki autópályát a Duna Aszfalt, Észak-Macedóniában
- A lényeg, hogy többen katázhatnak – az utca emberét kérdeztük
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
De lehet, hogy az egyik ellenzéki erő mégis megszavazza a miniszterelnököt.
kevesebb, mint egy perce
Vállalat
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Romlott a VOSZ Barométer, ami leginkább a pontos gazdaságpolitikai irányok hiányával magyarázható.
10 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
19 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Drágulnak a lakásbiztosítások
15:24
-
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?
14:05
-
Alapanyaghiány borzolja a német vállalatok nyugalmát
13:27
-
Drámaian megdrágult, ha valaki azonnal akar olajat
13:09
-
Az Európai Unió majdnem kétszer több elektromos és hibrid autót exportál, mint amekkora az import
12:20
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
2026. október 12. 19:40
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26
-
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
2026. október 12. 19:09




