2p

Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.

Enyhén romlott a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben: a második negyedévhez képest 52-ről 50 százalékra mérséklődött a mutató, és egy „semleges tartományba tért vissza” – mondta el Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke a felmérés eredményeit bemutató sajtótájékoztatón, amiről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu számolt be.

A VOSZ Barométer alakulása 2023-tól kezdve
A VOSZ Barométer alakulása 2023-tól kezdve
Fotó: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

A mutató visszaesése leginkább annak tudható be, hogy az üzleti hangulat 63-ról 58 százalékra, a beruházásokkal kapcsolatos várakozások pedig 30-ról 27 százalékra csökkentek. Miközben a pénzügyi helyzet megítélése továbbra is stabil a cégek körében, és a várakozások is javultak. „Ezzel van a legkevesebb probléma” – fogalmazott Kozák Ákos.

Kozák Ákos szerint az összkép pozitív a vállalkozások körében, de oda kell figyelni az intő jelekre
Kozák Ákos szerint az összkép pozitív a vállalkozások körében, de oda kell figyelni az intő jelekre
Fotó: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Majd kiemelte, hogy országosan a kiszámíthatatlanság jelenti a legnagyobb kockázatot a cégek számára. Ez azonban nem a napról napra változó törvénykezést, az új jogszabályok megjelenését jelenti (mint ahogy az az elmúlt 16 évben volt jellemző), hanem az egyértelmű gazdaságpolitikai irányok hiányát.

„A vállalkozások nem ismerik a pontos gazdaságpolitikai irányokat, nem tudják, milyen lesz a támogatáspolitika, az iparpolitika, milyen ágazatoknak, milyen méretű cégeknek kedvezhetnek a kormány intézkedései”

– magyarázta Kozák Ákos. Majd hozzátette, hogy a vállalkozások annyit már éreznek, hogy a támogatáspolitika merőben más lesz, mint amilyen az Orbán-kormányok ideje alatt volt.

A teljes cikkből kiderül, hogy idén ismét csalódást okozhatnak a beruházások, illetve mekkora lehet az idei és a jövő évi GDP, infláció és hogyan alakulhat a forint árfolyama. De arról is olvashatnak, hogy a VOSZ mit gondol a jövő évi minimálbéremelésről, és milyen javaslatot tettek a kormánynak a vagyonadó jelenlegi tervezetének finomhangolásával kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG