1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nem változtatott a korábbi becslésén a KSH, az első negyedévben 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,3%-kal csökkent a hazai gazdaság teljesítménye. A korábbinál jobb adatokat a mezőgazdaság tíz százalék feletti növekedése és az építőipar fellendülése hozta össze.

Bár az előző évhez képest 0,9 százalékkal esett vissza a GDP, 2012 utolsó negyedévéhez képest viszont 0,7%-kal nőtt. Ezek az adatok a korábbiakhoz képest lényegesen kedvezőbbek lettel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint az év első három hónapjában a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi alacsony bázist követően 12,3%-kal növekedett.

Kevesebb műszaki cikket vásároltunk

Az ipar hozzáadott értéke 3,2, ezen belül a feldolgozóipar 2,5%-kal csökkent. Főleg a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása területén volt a legnagyobb a visszaesés, melyet elsősorban a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése okozott.

Az elmúlt negyedévekhez hasonlóan jelentős termelésbővülés volt a járműgyártás terén, melynek hajtóereje kizárólag az exportértékesítés volt. Az építőipar teljesítménye 4,2%-kal nőtt, ezen belül az épületek és az egyéb építmények építése egyaránt növekedett.

A szolgáltatóipar vegyes képet mutat

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,8%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A kereskedelmen belül a kiskereskedelem forgalma mérséklődött. Ugyanakkor a szálláshelyek forgalma és a vendéglátás növekedett. Ezeknek az ágazatoknak a hozzáadott értéke viszont összességében 1,1 százalékkal csökkentek

A szállítás, raktározás 0,4%-kal nőtt elsősorban bázishatás eredményeként. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke lényegében stagnált.

Többet kockáztattunk, csökkent a biztosítások száma

A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 1,3%-kal csökkent. A vállalati és a lakossági hitelezésben ez a negyedév sem hozott áttörést, a bankok új hitelkihelyezése érdemben nem tudott emelkedni. A biztosítási tevékenység hozzáadott értékének visszaesését mind az élet-, mind a nem-életbiztosítási szerződések számának folytatódó csökkenése okozta.

A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 4%-kal, a közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 0,5%-kal csökkent. A művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás hozzáadott értéke 0,6%-kal nőtt.

Kevesebbet költöttünk

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2013 első negyedévében 1,2%-kal csökkent. A háztartások fogyasztása 0,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. A háztartások kevesebbet költöttek közlekedésre és egyéb szolgáltatásokra. Élelmiszerekre és a lakhatásra viszont annyit ment el, mint korábban. Szabadidőre és kulturális célokra viszont többet költöttek az emberek. A magyarok külföldi fogyasztása jobban csökkent, mint a külföldiek magyarországi fogyasztása.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 3,6%-kal, míg a közösségi fogyasztás 2,6%-kal visszaesett. Ezen folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,4%-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest.

Szinte minden területen visszaestek a beruházások

A bruttó állóeszköz-felhalmozás visszaesése – a korábbi negyedévihez hasonló ütemű – 5,6%-os volt. Az építési beruházások továbbra is jelentős mértékben elmaradtak az egy évvel korábbitól, miközben a gép- és berendezés-beruházások emelkedtek.

Az ágazatokat tekintve a feldolgozóipar beruházásai – több mint két és fél évnyi emelkedés után – jelentősen csökkentek. A nagy súlyt képviselő ipari alágak közül a bázishatás miatt a járműgyártásban és a gyógyszeriparban jelentősen visszaestek a beruházások. Az ingatlanügyletek ágakban meredek esés, míg a kereskedelem, a mezőgazdaság és a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágban kisebb mértékű visszaesés figyelhető meg. Jelentős növekedés mutatkozott a víz- és hulladékgazdálkodás és a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A választásokig dől a pénz, utána jöhet el a feketeleves
Imre Lőrinc | 2026. január 18. 14:05
Idén is a lakossági fogyasztás lesz a magyar gazdaság motorja, amit az országgyűlési választásokat megelőző kormányzati költések még tovább fűtenek. A fiskális élénkítés és április 12-e után viszont szükség lehet a költségvetés kiigazítására, hogy Magyarország elkerülje a bóvli kategóriát a nagy hitelminősítőknél.
Makro / Külgazdaság Durvul a helyzet: eddig még sosem használt fegyvert vethet be az EU Trump ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 13:08
Emmanuel Macron francia elnök arra fogja kérni az Európai Uniót, hogy aktiválja az EU „kényszerítő intézkedések elleni eszközét”, ha az Egyesült Államok valóban vámokat vet ki a Grönlandot érintő patthelyzetben – közölte vasárnap a francia elnök stábja.
Makro / Külgazdaság Vasárnap elhagyja az országot Sulyok Tamás – elárulták az úti célt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 10:13
A köztársasági elnök hivatala elárulta: háromnapos utazásra indul Sulyok Tamás.
Makro / Külgazdaság Fordulat Szerbiában: két hónap után beindult a kőolaj-finomító
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 09:41
Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
Makro / Külgazdaság Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:53
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás tavalyi részletes adatait teszi közzé.
Makro / Külgazdaság Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.  
Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG