3p

Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.

Éppen azután szigoríthatják meg jelentősen Magyarország számára az uniós túlzottdeficit‑eljárást (EDP), miután eldőlt, hogy melyik politikai erő alapíthat kormányt az áprilisi választások után. Várhatóan májusban jelenik meg ugyanis az Európai Bizottság (EB) újabb értékelése arról, hogy a magyar kormány milyen mértékben követi a költségvetési hiány korrigálására tett javaslatokat – írja a 24.hu.

Tavaly év végén a kormányzati szereplők megnyilatkozásai, illetve a Költségvetési Tanács (KT) legutóbbi, hároméves kitekintése már előrevetítették, hogy hazánk le fogja verni a lécet. A Nemzetgazdasági Minisztérium idei államháztartási jelentései azonban a helyzet további romlásáról adnak számot. Ezért előreláthatólag napirendre kerül, hogy az EDP-eljárást a szankciós szakasz felé lépteti az EB.

Mi több, május vége, illetve június eleje táján érkezik a három nagy hitelminősítő intézet szokásos tavaszi-nyári felülvizsgálata is, amelyek szintén nem ígérnek sok jót Magyarország kockázati megítélését illetően. Leginkább az S&P Global véleménye baljóslatú amely szerint

az áprilisi parlamenti választás győztesének lépéseket kell majd tennie a szociális kiadások visszafogására, az államháztartás stabilizálása érdekében.

Ha a büdzsé korrekciója nem történik meg, a hitelminősítő kilátásba helyezte, hogy a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriába sorolja a magyar államadósságot.

A kabinet tavaly decemberben az elmúlt évre vonatkozó és a 2026-os államháztartási hiánycélt is a tervezett 3,7 százalékos szintről 5 százalékra emelte fel. Nagy Márton elsősorban „a német gazdaság szenvedésével” magyarázta a magasabb deficitet, ami abból a szempontból féligazság, hogy a vártnál ténylegesen gyengébb GDP-növekedés mellett a kormány „választási tűzijátékra” készült, a hiányt pedig végül a kampánycélra kiosztott lakossági költések repítették magasba. Ezzel Magyarország végleg letért az uniós EDP-eljárás által kijelölt pályáról.

Abban konszenzus van az elemzők körében, hogy bárki is kerül hatalomra április 12-e után, mindenképp egy szigorúbb költségvetési politikát kell majd folytatnia. Ellenkező esetben akár a bóvli kockázatával is szembenézhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG