2p
Míg az ENSZ BT arról kezdett tárgyalni, hogyan vehetné rá Észak-Koreát nukleáris és rakétaprogramjának feladására, az újabb rakétát lőtt ki, igaz, az 77 km-es magasságban szétesett. Az amerikai külügyminiszter szerint Szöult és Tokiót rövidesen atombombával támadhatja a kommunista rezsim, és a mai események fényében úgy tűnik, tényleg megtenné.
Az észak-koreai televízió közvetítése egy korábbi, februári rakétakilövésről. Fotó: EPA/KCTV

Tegnap megkezdődött az ENSZ Biztonsági Tanácsában az észak-koreai kérdés tárgyalása. Az amerikai külügyminiszter megint nyomatékosan figyelmeztette az országot, hogy ne folytassa nukleáris és rakétakísérleteit, mert, ha igen, Amerika semmilyen megoldástól nem zárkózik el, akár a megelőző csapástól sem. Ha viszont nincsenek kísérletek, megígérte, hogy semmilyen offenzív lépést nem tesz, csak az ország elleni szankciókat szorgalmazza, hogy elérje a nukleáris leszerelést a Koreai-félszigeten.

Bármit megtenne

Nos, ez nem nagyon hatotta meg Észak-Koreát, úgy néz ki, hogy tényleg bármire képes: ma reggel újabb rakétát lőtt fel, igaz, az megint darabjaira esett egy bizonyos magasság elérésekor. Ez arra utal, hogy Kim Dzsong Un valóban bármire elszánná magát, akár öngyilkos háborúba is belevinné országát, ezzel mintegy igazolta az amerikai külügyminiszter állítását, miszerint Dél-Korea és Japán közvetlen nukleáris fenyegetésnek van kitéve.

Kína szerepe

Donald Trump az elmúlt napokban hangsúlyozta, hogy Kínától vár segítséget, hisz ő az egyetlen, aki eddig kapcsolatban volt Észak-Koreával, és élénk kereskedelmet is folytatott vele, de a kínai külügyminiszter tegnap azt mondta, hogy nem csak rajta múlik az ügy. Kétségtelen, hogy a legnagyobb nyomást ő tudja gyakorolni egy kereskedelmi embargó révén, de ebben másoknak is részt kellene venni, miután a tengeri útvonalakon másokkal is kereskedik Észak-Korea.

Szankciók vagy háború?

Az ENSZ BT ma folytatja a tárgyalást a szankciók szigorításáról, kérdés, hogy az új fejlemények hatására felgyorsul és szigorodik-e a folyamat. Közben az amerikai repülőgép hordozó és kísérőhajói, melyeket Trump armadának nevezett, megérkeztek a Korea és Japán közti tengerre, és ott gyakorlatoznak japán hadihajókkal. A feszültség rendkívüli, a mai események után már nem zárható ki az amerikai megelőző csapás sem.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG