3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Szíriában eddig csak polgárháború zajlott, valamint az Iszlám Állam elleni küzdelem a nagyhatalmak bevonásával annak legyőzéséig, de a szabályos, országok közti háborút sikerült megúszni. Egészen mostanáig, amikor is Aszad elnök kormányerői a törökök elleni harcba készülnek beszállni. A török elnök még Putyint is figyelmeztette, hogy kemény harc lesz.

Néhány napja még csak arról volt szó, hogy a Szíria északnyugati részén lévő Afrin tartományban, melyet eddig a kurdok ellenőriztek, logisztikai segítséget kapnak a kurdok Aszad kormányától a támadó törökök elleni harchoz. Ezzel még meg lehetett volna úszni, hogy közvetlen, országok közötti háborúvá fajuljon a konfliktus, de most úgy tűnik, Aszad harcoló erőket is küldene a kurdok megsegítésére.

A kisebbik rossz

Első körben már a korábbiakban is különös volt, hogy a kurdok korábbi elnyomójukkal, Aszaddal szűrik össze a levet, de az ellenségem ellensége a barátom alapon úgy dönthettek, hogy a kisebbik rosszat választják. Aszad most egy fokkal békésebb, mint régebben, részben orosz kontroll alatt is van, valószínűleg úgy gondolják a kurdok, hogy jobban járnak vele, mint a törökökkel, akik terroristának minősítik őket, pontosabban az YPG katonai szervezetet, amely egyébként döntő részt vállalt az Iszlám Állam leverésében.

Hétfőn a szíriai állami hírügynökség kiadott egy közleményt, hogy a szír hadsereg erői rövidesen megérkeznek Afrin tartományba, hogy úgymond támogassák a nép harcát a török támadás ellen. A kurdok azt nyilatkozták a Reutersnek, hogy határvédelmi feladatok ellátásra érkeznének a szír kormányerők, ami ebben az esetben ugyanazt jelenti, hisz az adott határszakaszon keresztül hatolnak be a török erők. Ebben az esetben a török erők és a szír kormányhadsereg állna egymással szemben, pontosabban háborúban.

Török reakciók

Törökország gyorsan reagált: figyelmeztette Aszadot, hogy meg ne próbálkozzon ezzel a lépéssel, mert akkor a török hadsereg ellenük is harcolni fog. A CNN török adása szerint Erdogan török elnök felhívta Putyint, és közölte vele, hogy a szír kormány komoly következményekkel fog szembe nézni, ha beavatkozik. Ez a fenyegetés nyilván kérés is volt, hogy Oroszország, Aszad fő támogatója beszélje le a szír elnököt terveiről.

A török beavatkozás

A szír kormány már 6 éve elvesztette ellenőrzését Afrin tartomány felett, az Iszlám Állam uralma alól már a kurd YPG szabadította fel a tartományt. Aszad korábban azt kommunikálta, hogy szeretné egész országát visszakapni, így azt a részt is, melyet a SDF kurd-arab szövetség ellenőriz amerikai támogatással, de erről a tervéről úgy tűnt, le kell mondani. Ugyanakkor Amerika szeretett volna kiképezni egy önálló határőrséget a SDF területén, és ez volt az, amire a törökök megorroltak, és rögtön támadást intéztek Afrin tartomány ellen.

A nagyhatalmak bajban vannak, mert Törökország egyrészt NATO-tag, tehát amerikai szövetséges, másrészt Oroszországgal is igyekszik a lehető legszorosabb viszonyt fenntartani. Ugyanakkor Amerika közvetlenül támogatja az YPG-t, vagyis a kurd fegyveres erőket, Oroszország pedig Aszad rendszerét. Így most mindkét szuperhatalom abban a helyzetben találja magát, hogy szövetségesei harcolnak egymás ellen. A török támadás jó kis patthelyzetet teremtett mindkettejük számára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint nem fog visszajönni Ukrajnából az uniós pénz
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 08:33
Gázunk és tüzifánk van elég, de a pénzünkre Brüsszel pályázik – foglalhatnánk össze a miniszterelnök idei első közrádiós jelenését.
Makro / Külgazdaság Egymilliós támogatás: nagyon közel a határidő
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 08:04
Nagy segítséget nyújthat az otthontámogatás, de már csak néhány napig igényelhető.
Makro / Külgazdaság A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 17:19
A Toyota Európa (Toyota Motor Europe – TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet – tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
Makro / Külgazdaság EBRD: rekordot döntöttek a működési térségnek nyújtott tavalyi finanszírozások
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 16:14
Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Meglepetés történt az euróövezet ipari termelésében tavaly novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 15:01
Havi és éves összevetésben egyaránt a vártnál gyorsabb ütemben nőtt az euróövezet ipari termelése tavaly novemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Tető alatt a Mol-NIS megállapodás
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 14:03
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között, aminek nyomán korábban nem látott biztonságba kerülne Közép-Európa energiaellátása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
Makro / Külgazdaság Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 13:20
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Makro / Külgazdaság Véget érni látszik a németeket sújtó átok
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 12:35
A német gazdaság három év után először bővült 2025-ben, mivel a fogyasztók és a kormányzati kiadások növekedése elkezdte táplálni az eddig lassú fellendülést.
Makro / Külgazdaság László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. január 15. 10:10
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Megint megszólalt Trump Venezueláról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 08:41
Donald Trump szerint Venezuelának célszerű lenne az OPEC tagjának maradnia, ugyanakkor elmondása szerint nem világos számára, hogy ez az Egyesült Államok érdekeit szolgálja-e. A kérdésről Washington eddig nem egyeztetett Caracassal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG