3p
Decemberben csökkent ugyan az Ausztriában dolgozó külföldiek száma, de a magyaroké több ezer fővel emelkedett, közel kerülve a nyári rekordhoz. Nagyobb riválisaink, mint a törökök, románok, lengyelek kevesebben lettek. A menekültek szinte labdába sem rúghatnak az ottani munkaerő-piacon, erre utal, hogy az Ázsiából érkezett dolgozók száma csak pár tucattal nőtt, az Afrikából származóké pedig egyenesen csökkent.

Decemberben 30 ezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatottak száma az osztrák társadalombiztosítottak szervezete (Hauptverband) szerint. Egy év alatt, decemberrről decemberre viszont 40 ezer fős növekedést regisztráltak, amiből 28 270 volt a külföldiek száma. Decemberben is sokkal kevésbé mérséklődött a külföldiek száma, mint az osztrák állampolgároké, tehát súlyuk nőtt.

Ami a magyarokat illeti, egy hónap alatt 4942 fővel nőtt a számuk, 74 001 főre, miközben több ezerrel csökkent a románok, a lengyelek, a törökök és a jugoszláv utódállamok polgárainak száma egyaránt. Egyedül a szlovákok létszáma nőtt még számottevően, közel 1500 fővel. Több német, holland, olasz és brit dolgozott a szomszédainknál, ebből a hollandok száma hirtelen majdnem megkétszereződött, 5200-ra nőtt, talán valamilyen egyedi döntés, például egy cég megjelenése vagy bővítése miatt.

Ezzel a magyar dolgozók száma több hónapos csúcsra ért az őszi uborkaszezon után, és megközelítette a nyári, 75 690 fős eddigi abszolút rekordot. Egy év leforgása alatt egyébként 6218 fővel nőtt a magyarok létszáma, ami jóval több, mint bármely más országé: a volt jugoszláv államok dolgozói együttesen is csak 4900, a román állampolgárok 4300 fővel voltak többen. A környező országokkal való versengésben egyelőre a könnyen ingázó magyarok vannak az élen.

Bár Ausztria éppen a menekültek számának korlátozása mellett döntött, a menekülthullám egyelőre szinte érintetlenül hagyta az osztrák munkaerőpiacot: az Ázsiából – többek között tehát Irakból, Szíriából, Afganisztánból – érkezett dolgozók száma mindössze 50 fővel nőtt decemberben és 2200 fővel 12 hónap leforgása alatt (közel 29 ezer főre). Az afrikai származásúaké pedig decemberben kissé csökkent, egy év alatt pedig csak 620 fővel nőtt (mintegy kilencezer főre).

Ez korábbi hírek szerint annak köszönhető, hogy a menekültek munkavállalását Ausztriában kemény bürokratikus akadályok nehezítik éveken keresztül. Németországban valamivel könnyebb a helyzetük, de ott is vitatkoznak azon, hogy egyszerűsítésekre lenne szükség.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG