2p
Európáról bebizonyosodott, hogy számos tekintetben védtelen, ezért a legfontosabb feladat az, hogy meg kell védeni – mondta a külügyminiszter.
Fotó: MTI/ Soós Lajos

A miniszter elmondta, soha nem volt olyan mértékű a terrorfenyegetettség mértéke Európában, mint napjainkban. Véleménye szerint a kiváltó okokat kell kezelni, őszintén szembe kell nézni velük, ahogyan azzal is, hogy a radikalizálódást nem sikerült Európa határain kívül tartani.

A terrorizmus elleni globális harcot erősíteni kell - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy Magyarország azon 23 ország közé tartozik, amely ténylegesen, katonákkal vesz részt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban. A magyar katonák kurdisztáni misszióját pedig a jelenlegi 126 fős létszámról további 150 emberrel növelik meg, és védelmi munkájukat kiképzési feladatokkal bővítik ki - mondta a miniszter.

A politikus véleménye szerint az Európai Uniónak nem kell részletes iránymutatásokat szabnia a törökországi elszámoltatás módjáról. Magyarország álláspontja az, hogy három nappal az alkotmányos rendszer megdöntésére irányuló puccs után a szolidaritás a legfontosabb az ország számára. Minden külső segíteni akarás csak hátráltatja a rendezési folyamatokat.

A külügyminiszteri tanácskozás részleteit ismertetve Szijjártó Péter elmondta, hogy az unió együtt kíván működni azokkal az országokkal, amelyek jelenleg kiinduló, vagy tranzitországai a bevándorlásnak.

Magyarország az ülésen szorgalmazta, hogy Törökország, Libanon és Jordánia mellett a kurd térséggel, azaz Irak kurdisztáni régiójával is fűzze szorosabbra a kapcsolatait az Európai Unió.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG