Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig

Mint tudjuk, az orosz-ukrán háború egyik fő kérdése, hogy miként lehetne a „befagyott” csatateret felolvasztani, azaz az állóháborúból újra mozgó háborút csinálni. Nem kell hadtörténésznek lenni, hogy tudjuk, erre a legjobb modern eszközök a légierővel és tüzérséggel támogatott páncélosok, tankok, gyalogsági harcjárművek lennének.

Csakhogy ezek nem sokra mennek az ukrán frontvonalak vállról indítható páncéltörő fegyvereivel (RPG), illetve az elmúlt években egyre inkább olcsó, tömegesen jelen lévő öngyilkos drónjaival szemben.

Egy soktonnás, hatalmas, csörömpölő vasdarab ugyanis egész egyszerűen nem maradhat észrevétlen ezen a hadszíntéren, és ami nem marad észrevétlen, azt bizony le is vadásszák. Márpedig egy modern harckocsi – és persze a benne ülő legénység – van annyira értékes célpont, hogy akár több tucat olcsó drónt is érdemes legyen felhasználni arra, hogy harcképtelenné tegyék.

De a háború egyben mindig evolúciós versenyfutás is: minden fegyver, minden taktika előbb vagy utóbb kitermeli azt a fegyvert és/vagy taktikát, amellyel le lehet győzni – hogy aztán az új győztes is előbb vagy utóbb méltó ellenfélre találjon.

A Vivaldi-hadművelet kapcsán láthattuk, hogy az ukránoknak sikerült egyfajta választ találni az eredeti kérdésre: hosszú hetek előkészítő munkájával, az orosz drónos és logisztikai képességek módszeres pusztításával és gyengítésével egy frontszakaszon olyan körülményeket tudtak teremteni, hogy ideig-óráig, korlátozott módon, de mégis hatékonyan tudtak páncélosokat is használni.

A legjobb támadás a védekezés

Egy lehetséges másik út az lenne, hogy a veszélyek csökkentése és „elnyomása” helyett a páncélosok védelmét erősítjük meg. Az elmúlt években láthattuk, hogy a drónok elleni védekezés passzív formája egészen elképesztő, időnként már-már a „modern népművészet” kategóriájába átnyúló formákat öltött olyan tankok képében, amelyekre nemhogy drónvédő ketreceket, hanem egyenesen kisebb házakat eszkábáltak a – főleg orosz – katonák.

Az igazi védelem azonban nem a passzív lenne – azaz egy becsapódás hatásainak csökkentése – , hanem az, ha már a becsapódás előtt semlegesítene lehetne az ellenséges lőszereket és eszközöket. Ez persze önmagában nem új gondolat.

A hidegháború éveiben mindkét oldalon foglalkoztatta a katonai mérnököket a gondolat, hogy valamilyen aktív védelmi rendszerrel (Active Protection System – APS) szereljék fel páncélosaikat, és a szovjet haderőnél is folyamatosan zajlottak ezirányú fejlesztések, kísérletek. Sőt, ilyen eszközöket éles körülmények között is felszereltek tankokra az afganisztáni háború során.

Az ott és Csecsenföldön szerzett keserű tapasztalatok után pedig újabb lendületet vett a szovjet-orosz APS-fejlesztés, de az ekkor már Arena néven emlegetett rendszer odáig soha nem jutott el, hogy az orosz harckocsik és más páncélosok tömegére felszerelt, sztenderd kiegészítő legyen belőle.

Amikor tehát az elmúlt hetekben arról hallhattunk, hogy az oroszok elkezdték az ukrán fronton harcoló alakulataikat Arena-M APS-ekkel felszerelt harckocsikkal ellátni, akkor csak részben volt indokolt a meglepetés, hiszen a rendszer évtizedek óta fejlesztés alatt áll. Talán nem is az a meglepő, hogy most élesben is bevetették, hanem az, hogy eddig miért nem.

De mit is tud az Arena-M?

A rendszert úgy kell elképzelni, hogy a harckocsi tornyára kisebb gránátok kilövésére alkalmas csöveket szerelnek, és ha a rendszer radaros szenzorai úgy érzékelik, hogy valamilyen veszélyt jelentő tárgy repül a tank felé, akkor az egyik ilyen gránát kirepül, és úgy robban fel, hogy a bejövő eszköz még a páncélzat elérése előtt megsemmisüljön.

Persze mondjuk egy rakétahajtással érkező, vállról indítható páncéltörő töltetet időben észlelni, pályáját kiszámolni, majd eltalálni egy másik gránáttal finoman szólva sem magától értetődő feladat – de lehetséges. És a szovjet idők óta, de még az 1990-es évek (az Arena-M első változatainak kifejlesztése) óta is nagyon sokat fejlődött és olcsóbbodott a szenzorok és a szükséges számításokat elvégző chipek technológiája. Tehát azt gondolhatnánk, hogy egy kicsit felturbózott Arena-M már elég jó eredményekre lehet képes, és ez valószínűleg így is van.

Sőt, kimondható, hogy az Ukrajnából kikerült, illetve az orosz tesztekről közzétett felvételek alapján a rendszer bizony működőképes.

Egy más világ igényeire fejlesztve

Akkor tehát megvan az oroszok eszköze arra, hogy aktívan megvédjék a tankjaikat az ukránok fegyvereitől, és a háború első hónapjai után újra meginduljanak a páncélosaik?

A gond az, hogy az Arena-M-et egy nagyon más világban kezdték fejleszteni. A legfontosabb cél az RPG-k elleni védelem volt. Ezek ugyan nagyon veszélyes fegyverek, de használatukhoz az ellenséges katonáknak mégiscsak lőtávolon belül kell lenniük, és ugyan nagyon gyorsan érkeznek, egyúttal viszonylag kiszámítható pályán is. A korabeli APS-eket tehát úgy tervezték, hogy szenzoraik a tank tornyával egy irányba „nézve”, az égbolt és a látóhatár egy nagyobb szegletét figyelték, de nem adtak körkörös védelmet. A rendszer viszonylag kevés töltettel rendelkezett, de ezek elég nagy robbanóerővel bírtak ahhoz, hogy egy beérkező rakétát felrobbantsanak.

Az Ukrajnában a páncélosokra legnagyobb veszélyt jelentő drónok viszont bármilyen irányból, de leginkább felülről érkeznek.

A tapasztalt drónpilóták pedig – ha nem zavarják meg a kapcsolatukat a drónnal – folyamatosan manőverezve közelítenek a célponthoz, és a páncélosokon lehetőség szerint meg is keresik a becsapódáshoz a páncélzat vagy az egyéb védelem gyenge pontjait a maximális hatás érdekében.

Ugyan a drónok folyamatosan fejlődnek, de robbanófejeik még messze nincsenek egy RPG vagy pláne egy másik tankból, helikopterről vagy repülőgépről kilőtt páncéltörő lövedék vagy rakéta szintjén – éppen ezért egy-egy páncélos harcképtelenné tételéhez sok drónra is szükség lehet. De a matek még így is bőven kijön, hiszen egy-egy drón néhány ezer dollárba, egy-egy páncélos viszont inkább több százezer vagy millió dollárba kerül, nem beszélve a kiképzett, nehezen felbecsülhető értékű legénységről.

Mennyi drón ér meg egy tankot?

Úgy tűnik azonban, az oroszoknak azt sikerült megoldaniuk, hogy a rendszer képes legyen felismerni és megtámadni a beérkező drónokat. Ugyan az ukrán oldalak első körben győzelmi jelentésként közölték július végén, hogy drónjaik Arena-M-mel felszerelt orosz T-72-es tankokat semmisítettek meg a donyecki régióban, a kép azért ennél árnyaltabb.

A felvételek elemzéséből ugyanis kiderült, hogy valóban, a drónok kilőtték a tankokat – de csak azután, hogy az Arena-M rendszer kifogyott a lőszerből (a becslések szerint jelen változatában 6-12 töltetből). Ez tehát azt jelenti, hogy addig viszont működik a rendszer, csak éppen megvannak a korlátai.

„Átlagban 15-20 FPV drón kellett egy tank megsemmisítéséhez”

– becsülte egy ukrán drónpilóta.

Ez még bőven jó arány ukrán szemmel, mivel egy „sündisznó” (tehát mindenféle drónvédelmi felépítményekkel ellátott) tank sokszor ennél is többet bír. Többször feljegyezték, hogy 20 drónnál is többet el kellett használni, mire meg tudták állítani ezeket a szörnyetegeket.

Csakhogy a hatalmas felépítmények jócskán növelik a harckocsik súlyát, korlátozzák a kilátást, sőt még a lövegtorony mozgását és a löveg elsütését is akadályozzák, tehát összességében nagyban csökkentik a harckocsi „harci” részét. Az Arena-M viszont ehhez képest egy viszonylag könnyű, a tank harcképességét és sebességét kevésbé befolyásoló szerkezet.

A hírek szerint az oroszok azon dolgoznak, hogy egyrészt csökkentsék a rendszerben használatos töltetek méretét (egy leginkább műanyagból készült drón ellen jóval kevesebb robbanóerő is elég, mint egy hangsebességgel közelítő fém robbanófej ellen), és ezzel párhuzamosan növeljék a tankokra szerelhető töltetek mennyiségét.

Kérdés persze, hogy mennyi lenne elég? Ha mondjuk már 24 vagy 36 töltet van egy tankon, akkor túlélheti az ukrán drónesőt? Vagy pontosabban: túlélheti legalább addig az ukrán drónesőt, amíg eljut valamilyen értékes célpontig? Vagy még pontosabban: több bevetett tankból legalább néhány túlélheti az ukrán drónesőt addig, amíg eljutnak a célpontokig?

„15-20 FPV egy tank megsemmisítéséhez tökéletesen megfelelő arány. Ilyen számok mellett az oroszok a teljes páncélosflottájukat ráereszthetik az ukrán frontra néhány hónap leforgása alatt, és nem fognak nagyon mást elérni, minthogy létrehoznak egy jövőbeli, viszonylag gazdag vasérclelőhelyet” – fogalmazott egy cseh elemző, Jakub Janovsky.

Ha megfelelő előkészítés nélkül küldik csatába a páncélosokat az oroszok, akkor az ukránoknak bőven beleférhet az is, hogy jóval több drónt használjanak el egy-egy harckocsi ellen.

 „Az Arena-M rendszer önmagában valószínűleg nem lesz elég ellenintézkedés az ukrán FPV-k ellen, hiszen a rendszer túlterhelhető és csak növeli az ukrán erők az orosz páncélos támadások elleni védekezéséhez szükséges erőfeszítéseit és költségeit”

– írja az ISW elemzése.

Fordulhat a kocka?

Igen ám, de ha más passzív és aktív védelmi eszközökkel (például elektronikus zavarással, drónketrecekkel), illetve az ukrán drónos egységek elleni akciókkal együtt, nagyobb számban vetnének be az oroszok Arena-M-el felszerelt páncélosokat, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy ponton eljutnának addig, hogy – legalább időlegesen, egy frontszakaszon – kifogyasszák az ukrán drónok készletét.

És akkor bizony előállhat az a helyzet, hogy harcképes, gyorsan mozgó, gyalogság által nehezen megállítható páncélosok mozognak majd a front olyan zónáiban, amelyekben ilyesmire az utóbbi években nem kellett számítani – például pont a távolról félelmetes, közelről azonban igencsak sebezhető ukrán drónos alakulatok búvóhelyeinek környékén.

Elképzelhető tehát, hogy a mostani próbálkozások nem a végét, hanem a kezdetét jelentik az orosz Arena-M ukrajnai alkalmazásának, és az egykor még csecsen felkelők ellen szovjet alapokon fejleszteni kezdett eszköz nagyon is hasznos lesz a 21. század drónokkal teli, az 1990-es évekből nézve ugyancsak futurisztikus csataterén, mint korábban bármikor gondolták volna.