5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A világ tőzsdéi nem remekeltek, a magyar tőzsde mégis magához tért, és délutánra összeszedett egy kis pluszt a Richternek és a Magyar Telekomnak köszönhetően. A forint megint ugrándozott, volt az euró 302 felett és 300 alatt is. A részvénystratéga szerint Molba, OTP-be és Richterbe áramlik most a külföldi tőke.

A világ tőzsdéi gyengécskék voltak csütörtökön, Európában különösen a DAX index esett, hat óra körül már mínusz 1,2 százaléknál tartott. Az esést a rossz beszerzésimenedzser-indexszel magyarázzák, de a Handelsblatt olyan szakértőket idézett, akik szerint az alaphangulat anélkül is lefelé mutatott volna. A befektetők inkább a biztonságot kezdik most keresni. Erre utal az is, hogy optimizmusra is találhattak volna okot, a fogyasztói hangulat ugyanis épphogy javult Németországban.

Az van, hogy most megszerettek bennünket

Így nem meglepő, hogy a magyar piac is csak szenvedett a kereskedés elején, a BUX délután két óráig a szerdai szint alatt maradt. Ám utána valami történt, megjöttek a vevők, és végül az európai pesszimizmus ellenére 0,4 százalékos pluszban zárt. A prímet ezúttal a Richter vitte, amely folyamatosan drágult egész nap, és napi maximumán, 4420 forinton zárt. A Magyar Telekom is emelkedett 1,2 százalékot, a Mol és az OTP csak néha-néha tudott pluszba lendülni. (További árfolyamok a grafikonra kattintva.)

 

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint a magyar részvénypiacon az általános történet, fő trend most az, hogy veszik a külföldiek, egyébként az egész Közép-Kelet-Európai régióval együtt. Van ugyanis jó gazdasági növekedés nálunk, az árazások pedig meglehetősen alacsonyak. Főleg a Molt, az OTP-t és a Richtert vásárolják, ezeknél érezhető külföldi pénzbeáramlás. A magyar volt az idén a világ egyik legjobban teljesítő részvénypiaca, de a lengyel részvények is sokat emelkedtek az utóbbi időben.

Drága az OTP?

Ami az egyedi sztorikat illeti, Móró szerint az OTP emelkedésében short pozíciók zárása is szerepet játszott. Egyébként sok külföldi részvénybefektető úgy van vele, hogy ha gazdasági növekedés van valahol, akkor ott a bankszektort érdemes vásárolni. Az Oroszországgal kapcsolatos feszültségek is csökkentek. A stratéga szerint ugyanakkor az OTP ezen a szinten már túl drága.

A Molnál fontos, hogy erősen nő nálunk az üzemanyag-értékesítés volumene, ezt mutatják a legutóbbi adatok is. Eközben nagyon jók a finomítói marzsok, ami felülírja azt, hogy az olaj ára alacsony. Az olyan olajtársaságokat, amelyeknek jelentős finomítói kapacitásuk van, most nagyon vásárolják a tőzsdén.

Cash flow euróban

A Richter erősen korrelál az orosz piaccal, így itt a félelmek kiárazódása is hozzájárult az emelkedéshez. A Magyar Telekomot a különadók várt csökkenése miatt vették, majd az kiárazódott, mivel úgy tűnik, nem kerül rá sor.

A kisebb részvények közül a szakember szerint a Graphisoft Park és az Állami Nyomda az osztalék miatt emelkedhet. Arra a felvetésünkre, hogy felvásárlási pletyka is hallható a nyomdacéggel kapcsolatban, elmondta, hogy ilyen már régebben is volt. Azt beszélték, hogy valakik kevéssel háromezer forint alatt tettek ajánlatot a társaság papírjaira. Valóban vannak olyan értékelések, amelyek háromezer körülire teszik a részvényenkénti értéket, de veszik azért is, mert reáleszköznek számít, és cash flow-ja jórészt euróban keletkezik – fejezte be Móró.

Tétovázó Mol=gyenge Mol

Az amerikai piac is felemásan, bizonytalanul nyitott, nulla körül ingadoztak az indexek, ami a vállalati gyorsjelentések miatt lehetett. Pár órával később azonban a zöld szín kezdett dominálni, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is 0,3 százalék körüli pluszban volt hat óra felé.

Egy hete stabilan oldalaz a Mol árfolyama 14 500-15 000 forint között – írja az Erste elemzése. A 15 000 forintos szintről már többször is lepattant a kurzus. „Minél tovább tart az oldalazás, annál inkább beszélhetünk a papír gyengeségéről. Ha pár napon belül nem érkezik egy kitörés felfelé, amely 15 800 forint magasságába is elrepítheti a kurzust, akkor felkészülhetünk a további korrekcióra” – teszik hozzá. Az OTP-ről ugyanitt azt írják, „a hónapok óta tartó emelkedés ellenére a technikai kép továbbra is kedvező, fordulós jelzéseknek egyelőre nyoma sincsen a grafikonon”.

Kilőtt az olaj ára

A forint ezúttal is gondoskodott némi izgalomról, az euró majdnem pontosan 300 forinton kezdett, majd 302,20-ig ugrott fel, hogy a nap végére ismét leessen 299,90 forintra. A svájci frank este 1,33 volt, ismét erősödni tudott, aminek nemrég egy hosszabb cikket szenteltünk. Az euró/dollárt is jól megrángatták, először leszúrt 1,0665-ig, majd pedig felugrott 1,0814-ig is.

Kilőtt az olaj, a WTI is és a Brent egyaránt több mint három százalékkal szárnyalt, 58, illetve 65 dollár közelébe jutott este hatig. Kissé javultak a nemesfémek is.

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16875 16825 17025 -1,00% 16875 16890 2 485 585 560 HUF 2024-04-19 11:15:10
MOL 2994 2984 3024 -0,86% 2984 2994 400 078 046 HUF 2024-04-19 11:15:41
MTELEKOM 921 920 922 -0,11% 921 922 51 237 910 HUF 2024-04-19 11:11:01
RICHTER 8870 8805 9000 -0,89% 8850 8865 690 474 925 HUF 2024-04-19 11:15:17
OPUS 390 390 398 -2,01% 390 392 15 701 446 HUF 2024-04-19 11:10:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG