2p
Hosszú távú tervei vannak a Konzumnak a múlt héten megvett Appeninn-nel.

Nem örülnek

Jászai Gellért elnök-vezérigazgató a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, nem örülnek annak a ralinak, amelyet az Appeninn az elmúlt hetekben futott, hiszen ennek köszönhetően nagyjából 50 forinttal magasabb lesz az a kötelező vételi ajánlat, amelyet a jogszabályok alapján a társaságban szerzett befolyás bejelentését követő 15 napon belül meg kell tennünk. Úgy véli ugyanakkor, hogy a papír erősödésében a tervezett akvizíció hírének kiszivárgásával szemben az Appeninn szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (szit) történő alakulásával kapcsolatos hírek és más publikus információk játszottak szerepet.

Új platform

A Konzum csoport elsősorban a vagyonkezelés, a tőke- és pénzpiaci területre, emellett pedig a turizmusra, míg az Opus Global Nyrt. a média, a mezőgazdaság, az ipar, a nehézipar területeire koncentrálja befektetéseit. Ezen a jövőben sem szeretnének változtatni, ezért volt szükségük egy új platformra a jövőbeli terveik megvalósításához - fejtette ki.

A 228,9 forintos átlagárról Jászai Gellért azt mondta, fair üzletet kötöttek, és a tranzakcióval a Konzum és az Appeninn részvényesei is jól járnak.

Vonzó marad?

A Konzum és az Opus részvényeire tett kötelező vételi ajánlat története azt mutatja, hogy a befektetők bíznak hosszú távú terveik megvalósulásában, hiszen egyetlen papírt sem ajánlottak fel megvételre.

Az Appeninn esetében pedig még biztosabbra mehetnek, hiszen a szitté alakulás törvényi garanciát jelent mind a vagyon kezelése, mind a működtetés szempontjából - mondta. A jogszabály pontosan meghatározza, hogy nyilvános társaságként kell működni, legalább 25 százalékos közkézhányaddal, pontosan meghatározott üzleti tevékenységgel, mint ahogy az is előírás, hogy az eredmény minimum 90 százalékát osztalékként ki kell fizetni a részvényeseknek.

Ez mind vonzóvá teheti a papírt a befektetőknek. Ráadásul az adókedvezmény miatt a befektetésen elérhető eredmény is stabilan reálhozammal tervezhető, hiszen a megspórolt adó mértéke szinte bizonyosan meghaladja majd az infláció mértékét - mondta Jászai Gellért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45800 45320 46000 +1,10% 45890 45940 1 778 331 690 HUF 2026-09-25 10:50:22
MOL 5210 5205 5260 -0,76% 5210 5225 256 489 535 HUF 2026-09-25 10:48:49
MTELEKOM 2554 2536 2556 +0,39% 2552 2556 102 600 696 HUF 2026-09-25 10:45:02
RICHTER 12630 12530 12640 -0,16% 12620 12630 247 715 120 HUF 2026-09-25 10:49:45
OPUS 280 275 284 0,00% 277 280 2 083 776 HUF 2026-09-25 10:37:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG