4p
Soha nem látott szinten, 270 dolláron is született üzlet bitcoinra ma a MtGox tőzsdén, magasabban, mint a tavaszi 266 dolláros csúcs. A felfutás állítólag a kínaiaknak köszönhető, de másutt egész iparág alakul ki lassan körülötte.

A bitcoin (BTC) nevű számítógépes, virtuális pénz, amelyet sokan a jövő pénzügyi rendszert forradalmasító pénzeszközének, mások viszont értéktelen vacaknak, pilótajátéknak, üres lufinak tartanak, szerdán újabb történelmi csúcsára ért. A MtGox nevű, egykor a legfontosabbnak számító japán bitcoin-tőzsdén a 270 dollárt is elérte az árfolyama. Az árfolyamgörbe – egyébként buborékok idején jellemző módon – szinte exponenciálisan emelkedett az utóbbi hetekben, egy hónappal ezelőtt még csak 126 dollár volt egy BTC.

Silk Road helyett eBay?

Április elején, a ciprusi bankválság, a bankbetétek egy részének elvétele után állította be az eddigi csúcsát a fizetőeszköz 266 dollárnál. Utána volt egy jókora zuhanás, amikor sokan már a lufi kipukkadását és a Bitcoin halálát emlegették. Azóta kapott hideget is, meleget is, kétszer is 60 dollárhoz közelített az árfolyama, de júliustól már alapvetően felfelé tartott. A Silk Road (Selyemút) nevű illegális, titkosított, drogokat is fogalmazó piactér – amely a bitcoint használta fizetőeszközül – október eleji lekapcsolása az FBI által csak átmeneti visszaesést okozott az árfolyamban.

Ezt sokan komoly sikerként értékelik, mert bizonyítottnak vélik, hogy nem az illegális üzletere alapul a bitcoin-üzlet, anélkül is bőven életképes, és remélik, így a hatóságok szemét is kevésbé fogja szúrni. Üzlet helyett egyre inkább bitcoin-iparról is beszélhetünk, miután egyre több vállalkozás foglalkozik vele, költ rá, beruház, fejleszt. Az ezzel kapcsolatos sok-sok kisebb-nagyobb hír között az egyik legfontosabb, hogy az eBay is komolyan foglalkozik vele. Az eBay elfogadhatja a jövőben a Bitcoint, a PayPal rendszerbe való felvételét vizsgálják – írta a sajtó a napokban a Financial Times értesülése nyomán.

Jönnek a kínaiak, jönnek a kínaiak

Az Alapbog cikke szerint a Silk Road-esés tanulsága az volt, hogy mohó spekulánsok, pontosabban „eltökélt potenciális vásárlók nagy tömege kiéhezve vár egy kis árzuhanásra”. Ez megakadályozhatja a jelentősebb esést, stabilizálja az árfolyamot. "Másrészt több jele van annak, hogy Kína számára a bitcoin egyre fontosabb. Ma már számos kínai tőzsdén lehet vásárolni belőle, a forgalom pedig gyorsan nő” – írják.

Egyes napokon a tőzsdék közül a BTCChina bonyolította a legnagyobb forgalmat, mégpedig jüanban. A kínai Google-ként ismert Baidu egyik leányvállalata szolgáltatásaiért pedig ezentúl bitcoinban is lehet fizetni – teszik hozzá.

A fiúk a bányába mennek

A bitcoin-ipar kiépülésének másik mozzanata, hogy már speciális hardvert gyártanak a bitcoin-bányászathoz, egyre nagyobb kapacitású és persze drágább számítógépeket, elképesztő számítási teljesítménnyel. Még speciális chipek gyártásáról is szó van.

A bányászat révén jön létre minden bitcoin, ugyanakkor az összes bitcoin mennyisége egyszer s mindenkorra korlátozott, és az új bitcoinok előállítása egyre bonyolultabb számítási műveleteket igényel. A napokban rést találtak a bányászati algoritmusban is, amivel egyes bányászok előnyökhöz juthatnak, és egyes cikkek máris a bitcoin-rendszer összeomlását vizionálták, de ez az árfolyamot meg sem rezdítette. Egyébként főleg a hacker-támadások ingatják meg időről időre a rendszerbe vetett hitet.

Lakást vett az elfelejtett bitcoinból

A bitcoin iránti lelkesedést növeli az a történet, amely nemrég bejárta a világsajtót, amely szerint egy norvég férfi 2009-ben 27 dollárért 5000 BTC-t vásárolt, majd el is feledkezett róluk. Amikor nemrég nagy nehezen visszaemlékezett a jelszóra, és sikerült hozzájuk férnie, már majdnem 900 ezer dollárt értek. Mire a hír rendesen körbejárta a sajtót, ez is elavult, 5000 BTC ugyanis jelenleg, 267 dolláros áron 1,34 millió dollárt érne.

A MtGox-tőzsde egyébként súlyos problémái miatt – pereskedés, hackertámadás – már nem tölt be olyan központi szerepet a Bitcoin-rendszerben, mint korábban. A kockázatok következtében nagyra nőtt a rés a MtGox és más tőzsdék árfolyamai között. A BitStamp nevű tőzsdén csak 259,9 dollárnál volt a ma reggeli csúcs, tavasszal is körülbelül eddig ment fel az ár a grafikonok alapján. De volt már tíz százalékos rés is a két tőzsde árfolyamai között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG