A nehéz gazdasági helyzet ellenére is továbbra is Párizs a világ első számú célpontja: a Fények városát tavaly 32,3 millióan keresték fel - közölte a francia fővárost és környékét magába foglaló Ile-de-France régió turisztikai hivatala.
Külföldről mintegy 15,5 millióan érkeztek tavaly Párizsba, ami 8,2 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. Az adat azért is kivételes, mert tíz éve nem érkezett ennyi külföldi turista a francia fővárosba. Az élen a szomszédos britek járnak, közülük tavaly 2,1 millióan vették igénybe a párizsi szállásokat. Az ázsiai utazók közül tavaly először a kínaiak kerültek az élre 881 ezer turistával, ami egy év alatt 52,6 százalékos növekedést jelent, így a japánok a második helyre szorultak.
Ezzel szemben a belföldi turizmus visszaesését "nagyon jelentősen megérezte" Párizs. Vidékről 7,5 százalékkal kevesebb francia látogatott tavaly a fővárosba, mint 2012-ben. A párizsi turisztikai szakértők 69 százaléka egyébként 2014-ben a középtávú javulás beindulását várja a tanulmány szerint.
Párizs vonzerejét mindenekelőtt a kulturális öröksége adja: a Louvre múzeuma és az Eiffel-torony mellett a francia fővárosban 1803 turisztikai látványosság található, ezek között 173 múzeum és 470 közpark, híd, Szajna-parti és egyéb köztéri pihenőhely.
Tíz éve nem jártak annyian Párizsban, mint tavaly. A legtöbb turista brit, de a kínaiak is százezer számra keresik fel a francia fővárost.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
12 perce
-
Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
30 perce
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
körülbelül 1 órája
-
Elromlott a hangulat a pesti börzén
körülbelül 1 órája
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
2 órája
-
Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
2 órája
-
Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
2 órája
Mfor.hu Top24
- Közbeszerzési reform vagy uniós megfelelés? Megszólalt a szakértő
- Újabb 200 dolgozót küld el a Mediaworks
- Megrázó adatot közölt a Pénzügyminisztérium
- Agrárpénzek: pénzmosással vádolja az ügyészség Nobilis Kristófot
- Retteghetnek a rendszerváltás előtti ügynökök?
- A bukott osztrák kancellár is rajta volt az MCC fizetési listáján
- Döntő adat érkezik ma a költségvetés állapotáról
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
30 perce
Részvény / Deviza / Áru
Elromlott a hangulat a pesti börzén
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
550 millió eurós bírság miatt háborognak.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
-
Az Orbán-rendszer hívei szerint haldokló Németországban rekordot döntött a személyautók száma
13:36
-
Trump minden eddiginél keményebb támadásra készül vámfronton
12:40
-
Az évszázad végére 95 évre nő a várható élettartam a legmenőbb országokban
11:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
-
Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot
08:19
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
2026. július 22. 07:25
-
Nem csak fociban mutat példát Spanyolország
2026. július 21. 18:31




