2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Márpedig egy japán biztosító ügyfelei kénytelenek lesznek, elküldték az összes emberüket.
(Fotó: 123rf.com)

A Fukoku Mutual Life Insurence váratlanul úgy döntött, hogy felmond mind a 34 alkalmazottjának, állásaikat pedig az IBM fejlesztette mesterséges intellgienciának, Watsonnak adja. A japán cég szerint ugyanis ezzel mintegy 30 százalékkal nő majd a biztosító termelékenysége, a 200 millió jenes (504 millió forintos) befektetés pedig két éven belül meg is térül majd.

Az IBM Watson Explorer rendszere olyan "kognitív technológiával bír, amely az emberhez hasonlóan képes gondolkodni, lehetővé teszi az összes adat - köztük szövegek, képek, audio- és videofelvételek - elemzését és értelmezését". Így az AI-biztosító egyebek mellett képes lesz elolvasni több tízezer orvosi jelentést és kórházi tartózkodások időtartamának tényezőit ahhoz, hogy a biztosítottaknak járó kifizetések kiszámítsa. Persze az emberi tényező így sem esik ki teljesen, a biztosítást ugyanis csak akkor kapják meg az ügyfelek, ha valaki leokézza Watson számítását.

Nem csak itt hódít

Nem ez egyébként az egyetlen terület, ahol hódít a mesterséges intelligencia, a tervek szerint februártól a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztériumban is bevezetnek Japánban egy mesterséges-intelligencia rendszert. A próbaüzem alatt az új rendszer segíteni fogja a közalkalmazottakat abban, hogy válaszokat vázoljanak fel a minisztereknek kormány- és parlamenti üléseken. Ez a bürokrácia csökkentése mellett az ügymenetet is gyorsítaná, és amennyiben működik, úgy más kormányzati szerveknél is bevezetik majd.

Az emberiség leigázói vagy hű segítőink? A robotokról és a mesterséges intelligenciáról korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti pozícióját a Wing
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 19:35
Kiemelt befektetői érdeklődés és több mint kétszeres túljegyzés mellett, 43,2 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a közép-európai ingatlanpiac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WINGholding Zrt.
Vállalat A Philips is kapott egy gyomrost Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 09:00
A holland technológiai vállalat csökkentette 2025-ös eredményvárakozásait.
Vállalat 100 ezer forintot ígérnek adathalászok egy hazai bank nevében
Privátbankár.hu | 2025. május 1. 14:08
Újabb átverés terjed.
Vállalat Önt is érintheti – fontos változások jönnek egy nagy hazai banknál
Privátbankár.hu | 2025. május 1. 10:25
Megújulnak az OTP Bank digitális szolgáltatásai, július 1-től jelentős változások lépnek életbe a lakossági digitális szolgáltatásokban – közölte a bank vállalati kommunikációs csoportja csütörtökön.
Vállalat Csökkent az MVM Csoport nyeresége, de így is elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. április 30. 13:57
A csoport nyeresége éves összevetésben 12 százalékkal mérséklődve 324 milliárd forintra csökkent tavaly. 
Vállalat Német cég újranyit egy gyárat Romániában
Privátbankár.hu | 2025. április 30. 13:39
A romániai Podariban található bioetanol gyár tavaly húzta le a rolót. 
Vállalat Így reagált a Hell a kormány döntésére
Privátbankár.hu | 2025. április 29. 19:46
A cég 60 országban forgalmazza termékeit.
Vállalat A magyar Erste Bank 110 milliárd forint osztalékot fizet ki az osztrák anyavállalatának
Privátbankár.hu | 2025. április 29. 19:31
Jó évük volt.
Vállalat Százmilliókból fejlesztené birodalmát a Lidl
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 13:20
A diszkontláncnak a briteknél vannak nagy tervei.
Vállalat Távoli országban keres új lehetőségeket a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 16:26
Az együttműködés az űrt érinti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG