2p
Évtizedek óta használjuk a bazsalikomot, mégis keveset tudunk erről az illatos fűszernövényről.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég tesztelte is a hiperekben kapható cserepes bazsalikomot, most pedig összegyűjtöttek 10 érdekes tényt a növényről:
  1. A bazsalikom szó a baszileosz azaz király szóból ered.
  2. A növény eredetileg Indiából származik. Az első európai írásos említés az 1100-as évekből való.
  3. A bazsalikom az ajakosok (vagy más néven árvacsalánfélék) családjába tartozik sok más fűszernövényhez hasonlóan, mint például a menta, kakukkfű vagy a zsálya.
  4. Ugyan nálunk a bazsalikom lágyszárú, egynyáriként viselkedő növény, melegebb éghajlatú országokban több éven keresztül is díszeleg. Szára valamelyest elfásodik, megjelenése pedig bokorszerű lesz.
  5. A 1000 darab bazsalikommag mindössze 1 gramm.
  6. A vízgőzdesztillációs lepárlással friss növényből előállított illóolaját nemcsak az élelmiszeriparban, de az illatszergyártásban és gyógyászatban is felhasználják.
  7. A szárított levelek étvágyjavító, emésztést elősegítő és szélhajtó hatásúak.
  8. A bazsalikom illóolajának egyik jellegzetes összetevője az eugenol, mely a szegfűszeg illóolajának fő komponense.
  9. A friss bazsalikom az illóolajon kívül tartalmaz még jelentős mennyiségű K, A és C vitamint is.
  10. Léteznek dísznövényként regisztrált fajták is, mint pl. a magyar nemesítésű ’Bíborfelhő’, ’Zöldgömb’ és ’Bíborgömb’, melyek szép, színes lombjukkal és virágaikkal díszítenek (ezek is ehetőek, de kevésbé aromásak.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG