Az arabica ára csaknem 80 százalékkal emelkedett az év eleje óta. Hétfőn 15 óra körül az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,0235 dolláron állt, ami 5,50 centes (2,8 százalék)drágulás a pénteki zárószinthez képest. Röviddel korábban 2,0480 dolláron, 2012 márciusa óta legmagasabb szinten is jegyezték a kávéfajta fontonkénti árát.
Legutóbb 2011 elején emelkedett jelentősen az arabica ára, akkor 3 dollár fölött is jegyezték.
Egy hete Mauricio Galindo, a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) egyik vezetője azt mondta, hogy ha tovább tart a szárazság Brazíliában, kávéhiány lép fel a világpiacon, amire négy éve nem volt példa.
Brazíliában a jobb minőségű alapanyagnak tartott arabica kávét termesztik.
Az ICO várakozása szerint Brazíliában, amely a világ legnagyobb kávétermelője, a 2014/2015-ös idényben 48 millió zsák (1 zsák = 60 kilogramm) kávét takarítanak be, ami 5 millió zsákkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A gyengébb minőségű robusta kávéfajta ára is emelkedett hétfőn, egy éve legmagasabb szintre, tonnánként 45 dollárral (2,1 százalékkal) 2144 dollárra nőtt. A robusta a gyorsan oldódó kávéporok alapanyaga.
Kétéves csúcsra emelkedett az arabica kávéfajta ára a folytatódó brazil szárazság miatt, aminek a hatására globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben és valószínűleg a következő évben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
6 perce
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
körülbelül 1 órája
-
Valami fontos zajlik a pesti parketten
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
2 órája
-
Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
2 órája
-
Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nyomozást indított a rendőrség Orbán János Dénes ügyében
- Párhuzamba állította 1956-ot és Ukrajna honvédő harcát Baka András az ENSZ-közgyűlésen
- K-Monitor: új kormány, régi reflexek a közbeszerzéseknél
- Huszonegy év után lehet valóban szabad szenteste napja
- Brexit után visszaút? Tony Blair intézete szerint Londonnak tíz éven belül újra csatlakoznia kellene az EU-hoz
- A választások utáni kirúgások növelik a munkanélküliséget?
- Már tizenkét gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár
Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár
Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Agrár
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Valami fontos zajlik a pesti parketten
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
XIV. Leó apostoli látogatást tesz Franciaországban.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
-
Csak tippelget a világ, mi értelme volt az amerikai és a kínai elnök találkozójának
12:20
-
Akár százezer forintnál is többet kereshet az, aki új ügyfeleket szerez egy banknak
11:56
-
Robotépítést tanulhatnak diákok
10:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
2026. szeptember 24. 18:20
-
Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
2026. szeptember 24. 16:16



