2p
Nagyon elege van a tejeseknek, úgy érzik, hogy az unió és a magyar állam nem tesz meg mindent az érdekükben.

A demonstrációs bizottság szerint Magyarországon a nyerstej árak tovább csökkentek, most kilogrammonként 55-72 forint között vannak; a tej önköltsége pedig 95-105 forint közötti.

Ezért a tervek szerint ma 9 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Bécsi úton az Országos Kereskedelmi Szövetség székházánál kezdődik a tüntetés. Itt tenyészállat-bemutatót tartanak, majd várhatóan petíciót adnak át Vámos Györgynek, az OKSZ főtitkárának.

Ezt követően tehénmenetelés következik a fővárosban, a II. kerületi Keleti Károly utcába a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) székházához. Oda várhatóan 11 órakor érkeznek, és átadnak egy petíciót Oravecz Mártonnak, a Nébih elnökének. A hivatal tegnap egyébként már közölte, hogy fogadja a tejtermelőket, és a petíció átvétele mellett egyeztetetni is szeretnének.

A tehenekkel ezután továbbvonulnak a Lánchídon át az V. kerületbe, a Széchenyi utcába a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) székházához. Ott - várhatóan 12.30 és 13.00 óra között - petíciót adnak át az illetékeseknek, majd a teheneket elszállítják az istállóba.

Az FM támogatja a termelőket?

A Földművelésügyi Minisztérium támogatja és egyetértéséről biztosítja azokat a tejtermelőket, akik tiltakoznak az európai tejpiaci válság miatt kialakult önköltség alatti árak ellen.

A tárca egyúttal fel kívánja hívni a kiskereskedelmi vállalkozások figyelmét arra, hogy csak tisztességes gazdasági szereplőkkel tartsanak fenn üzleti kapcsolatot.

Az FM szerint az eddigi támogatási és piacszabályozási kormányzati lépések az Európai Bizottságnál mind azt a célt szolgálják, hogy tejet termelni kiszámítható módon, jövedelmezően lehessen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG