2p
Egyre több magyar bort isznak Németországban, negyedével nőtt az eladások bevétele az exportpiacon.

A berlini magyar nagykövetségen 2011 óta rendeznek szüreti napokat. Idén a Nemzeti Borkiválósági Programban szereplő pincészetek egy megújított, kibővített rendezvényen mutatkoztak be, és négy szakmai szemináriumot is tartottak.

A borokat bemutató német szakértők kiemelték, hogy a magyar borok jövője az egyediségben, az identitásban és a régiók változatosságában rejlik. A rendezvény konkrét gazdasági eredménye már az első nap mérhető volt, hiszen Michelin-csillagos éttermek, hotelláncok beszerzői, Berlin legismertebb borkereskedői és a magyar kiállítók között számos üzletkötés történt.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke kiemelte, hogy a berlini Magyar Szüret kiváló alkalom a bemutatkozásra, és nagyon fontos esemény a szakmának, mert Németország a magyar bor első számú exportpiaca. Az OBB elnöke rámutatott, hogy a dinamikus bővülés elsősorban a magas minőségű borok kategóriájában elért forgalomnövekedésének tulajdonítható.

Lelkó Márta, a vadgazdálkodással, vadászat- és utazásszervezéssel, és bel- és külkereskedelemmel foglalkozó Vadex Zrt. vezetője azt emelte ki, hogy számukra is meghatározó a német piac mind a vadfeldolgozást, mind a vadászatszervezési tevékenységet tekintve. A cég évente 4 ezer tonna vadhúst exportál, elsősorban Németországba, Ausztriába, Belgiumba és Hollandiába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Oroszországban bezzeg mennek le az árak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 08:35
Oroszországban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban
Agrár A nap képe: illatos támadás érte a Bizottság budapesti épületét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:01
Trágyával üzentek a magyar gazdák Brüsszelnek.     
Agrár Szigorodnak a magyarok egyik kedvenc élelmiszerére vonatkozó szabályok
Szirmai S. Péter | 2025. július 15. 05:44
Vadonatúj mutató, a „fehérjeminőségi érték” feltüntetésére, az elvárt minimumérték teljesítésére kötelezi a gyártókat a nemrég hatályba lépett új „húsrendelet”, amely azt is újraértelmezi, mi is az a „félszáraz” és a „száraz” kolbász, szalámi, egyáltalán, mi a téliszalámi.
Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Agrár Eltűnt az infláció, ezért nullára csökkentették az alapkamatot a svájciak
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 10:54
A svájci központi bank (SNB) az elemzői várakozásoknak megfelelően nulla szintre csökkentette az alapkamatot csütörtöki döntésével.
Agrár Rendkívül fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 06:06
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG