2p

Tényleg van olyan, hogy két világsikert már szerzett magyar borászat úgy dönt, nem versenyeznek egymással, hanem inkább összefognak? Pontosan ez történt a somlói Kancellár Birtok és a villányi Jammertal Borbirtok esetében.

A történet a nemzetközi borvilág legnagyobb versenyén kezdődött: a Kancellár Birtok 2021-es cuvée-je idén a Concours Mondial de Bruxelles megmérettetésén elnyerte a világ legjobb fehérborának járó díjat – ilyesmi magyar borral még szinte sosem fordult elő, írja a szintén a Klasszis Médiához tartozó Turizmus Online. A Jammertal Borbirtok pedig már korábban, 2021-ben robbant be a köztudatba, amikor a 2015-ös Cassiopeia Merlot-juk lett a világ legjobb vörösbora.

Ez a két cím nemcsak presztízst hozott a hazai érintett borászatoknak, hanem közös gondolatot is szült: nem az egymás elleni versengés, hanem az értékek melletti összefogás az, ami igazán jövőbe mutató.

A Jammertal Borbirtok a „Nagybor” filozófiáját képviseli: szerintük a bor kulturális örökség, amely gazdagítja az életünket. A Kancellár Birtok ezzel szemben inkább kísérletező alkat: díjnyertes boruk megalkotásába még a mesterséges intelligenciát is bevonták, így született meg a SomlAI, amely furmint alapjaival végül a világ legjobb fehérbora lett.

Mostantól pedig a két birtok együttműködik: közösen szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar bor nemcsak finom, hanem értékteremtő és világszínvonalú. Üzenetük egyszerű: ha a minőségre és a tiszteletre építünk, Magyarország boraival bárhol helytállhatunk a világban.

És hogy mindebből a hazai borbarátok is profitáljanak: a Jammertal Borbirtok korlátozott ideig exkluzív előjegyzést nyitott a két aranyérmes borra. 

Részletek itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 10:38
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG