3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A hazai pulykaágazat túl van az utóbbi évek nehézségein, az áfacsökkentés segítette a belső kereskedelem bővülését.

A magyar pulykahús kelendő külföldön is, de egyre erősebb a verseny a szomszédos országokkal, főként a lengyel termelőkkel - tájékoztatott a Magyar Pulykaszövetség.

Stabil helyzetben a magyar pulykák

A szervezet közleménye szerint az ágazat helyzete stabil, a heti felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, valamint a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz, és mind a német, mind a lengyel árakhoz mérten kedvezőbbek. Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exporteredményeket, rontotta a kilátásokat.

A pulykaszövetség a kilátásokat is stabilnak ítéli, nem számít hirtelen ármozgásokra. Úgy vélik, az élőpulyka árakban inkább csökkenés várható az év hátralévő hónapjaiban a lengyelországi élőállat kínálat miatt. Szakértők 2018 első negyedéve után várnak némi áremelkedést, melyet a német állatvédelmi szabályozások változásai (telepítési sűrűség csökkentése, csőrkurtítás elhagyása stb.) okozhatnak. A piac stabilitását a szervezet szerint erősítheti az is, hogy Japán és Dél-Korea ismét megnyitotta piacait a magyar pulykahús előtt.

Idén vegyes hatások érték a pulykaágazatot. Az áfacsökkentés jótékony hatású volt, serkentette a belső kereskedelem bővülését. 2016 végén, a madárinfluenza miatt a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát is (a közlemény szerint utóbbit inkorrekt kereskedelempolitikája miatt). A járvány következményeként több ország  korlátozó intézkedést vezetett be a Magyarországról származó baromfitermékekkel szemben, melyek feloldása folyamatban van. Mindezek mellett a lengyel pulykaágazat erősödése is visszavetette a magyar exportot.

Még mindig sok pulykát eszünk

Bár a magyarok tavalyi, évi 5,5-6 kilogrammra becsült átlagos fogyasztásukkal már nem számítanak a világ élvonalába tartozó fogyasztóknak, ez még mindig magasabb érték, mint az EU 28 tagjainak évi 3,8 kilogrammos átlagfogyasztása. A január-augusztusi belföldi értékesítési adatok alapján kalkulált fogyasztás jelentősen nőtt, az első 10 hónap eredménye megközelítőleg annyi lesz, mint tavaly a teljes évben. Belföldön 10 százalékos fogyasztásbővüléssel kalkulál a szervezet 2017-ben, ugyanakkor az éves teljesítmény elmarad a tavalyi termelési adatoktól - jelentette ki a közlemény szerint Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
Agrár Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:21
Katasztrofális terméskiesésre számítanak a német gazdák.
Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Izsó Márton – Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG