| Ahogy a Privátbankár korábban beszámolt róla, a búzatermés jónak ígérkezik. A szaktárca szerint bőven fedezi majd a szükségleteket. Ugyanakkor az olcsóbb termés nem biztos, hogy olcsóbb kenyeret is jelent. |
Az országos tisztifőorvos ismét hőségriadót rendelt el augusztus 2-án nulla órától, ahogy arról a Privátbankár is beszámolt. A hőség azonban nemcsak az embereket, hanem a növényeket is megviseli. A meleg okozta károk leginkább a kukoricát és a napraforgót érintik. Ha rövid időn belül nem esik számottevő csapadék, úgy komoly terméskieséssel kell számolni e terményeknél - tették hozzá.
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: a mostani kánikula leginkább a kukorica terméskilátásait rontotta, a korábban becsült 8 millió tonna helyett várhatóan a nagy meleg miatt lényegesen kevesebb kukorica kerül majd a magtárakba. Az elnök szerint - amennyiben marad a forróság -, a kukorica betakarítható termésmennyisége akár egymillió tonnával is csökkenhet hetente.
A Nemzeti Vízstratégiában bíznak
| Sokan nem is gondolták volna, hogy a gabonaárak valójában nem a Budapesti Értéktőzsdén dőlnek el, hanem Amerikában. Részletek >> |
Az agrártárca hangsúlyozza, hogy a száraz meleg idő aktuálisan is igazolja álláspontjukat, amely szerint Magyarországon elégtelen az öntözött területek nagysága, ez jelenleg 80 ezer hektár. A szaktárca elkészítette a vízgazdálkodásról, öntözésről és aszálykezelésről szóló Nemzeti
| A gabonaárak alakulását folyamatosan követheti a Privátbankáron. |
választ a problémára. A stratégia társadalmi egyeztetése lezajlott, az észrevételek, javaslatok feldolgozása folyik - áll a közleményben.
Rövid távú megoldásként a minisztérium arra hívja fel a figyelmet, hogy öntöző berendezések beszerzéséhez jelenleg is vannak támogatási formák, azokat tartalmazzák az idevonatkozó rendeletek.
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője.



