Újabb visszaélésre bukkant Budai Gyula a földalapú támogatások igénylésénél. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a dokumentumokat átadta a NAV bűnügyi elnökhelyettesének.
Az államtitkár közölte: az ügy érintettje a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai alapján 2013-ban 232 hektár nagyságú területre jelentett be támogatási igényt, jogalap nélkül. (A támogatás hektáronként több mint 69 ezer forint.)
Budai Gyula hozzátette: az üggyel kapcsolatos információkat a dokumentumokkal együtt kedden átadta Sors Lászlónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettesének.
Volt már hasonló
Emlékeztetett rá: a VM korábbi bejelentése alapján már folyik egy büntetőeljárás a NAV-nál költségvetési csalás megalapozott gyanújával, hasonló eset miatt. A NAV már 4 gyanúsítottat és több mint 40 céget vizsgál - jelezte az államtitkár.
Budai Gyula szerint "bizonyos személyek", köztük az érintett felelős szerkesztő is, "olyan területekre jelentkeztek be ugyanis támogatásért, amelyekhez semmi közük nem volt. Jól tudták, hogy ezek megakasztják a kifizetéseket, mivel a mostani szabályok alapján, ha egy területre több földhasználó jelentkezik be támogatásért, akkor a kifizetési kérelmet megtagadják, és megkezdődik a jogosultság ellenőrzése" - fogalmazott Budai Gyula.
Hangsúlyozta: a NAV nyomozása dönti el a felelősséget az ügyben.
Több esetről is tudnak
Az államtitkár tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium ez év november 30-ig 170 ezer kérelmet tudott teljesíteni az ígért 177 ezer helyett, ennek keretében 140 milliárd forintot támogatási összeget fizettek ki a gazdáknak. Hétezer kérelem jogosságát még vizsgálják.
A sajtótájékoztatón jelen volt Péter Mihály, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) országos alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pest megyei és Budapesti elnöke, aki a kárvallottja az ügynek, az ő földjére jelentkezett rá a Világgazdaság felelős szerkesztője - hangzott el a tájékoztatón.
Elmondta: családi gazdaságuk a Pest megyei Bagon 52 hektárt bérel a helyi önkormányzattól. Megdöbbenve értesültek arról, hogy támogatást nem, csak adategyeztetésre való felhívást kaptak az idén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Ebből derült ki számukra, hogy az egyben művelt 52 hektáros területükön van egy "kakukkfióka" , aki erre a területre jelentkezett rá 31 hektár erejéig. Ezután felvette a kapcsolatot az érintettel, aki később lejelentkezett a területről. Péter Mihály jelezte: 12 hasonló Pest megyei esetről van tudomása.
Az államtitkár szerint újabb visszaélések derültek ki az igénylésnél.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2 órája
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
3 órája
-
Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
3 órája
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
4 órája
-
Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
4 órája
-
Új vezető számolja át az ország pénzét
4 órája
-
Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
5 órája
Mfor.hu Top24
- Peking egyértelmű üzenetet küldött Donald Trumpnak
- Már tizenkét gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek
- Ez lesz Matolcsy György veszte, nem is az MNB-alapítványi botrány?
- Brexit után visszaút? Tony Blair intézete szerint Londonnak tíz éven belül újra csatlakoznia kellene az EU-hoz
- Autóipari háttérrel jutott milliárdos lélegeztetőgép-megbízáshoz egy frissen alapított cég
- Elsöprő parlamenti többséget szerzett az Egységes Oroszország
- Bod Péter Ákos: árstabilitásunk kulcsa – új inflációs cél vagy megfelelő gazdaságpolitikai keret?
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár
Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár
Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Agrár
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Megérkeztek a péntek esti árfolyamok.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
A medve uralkodott a hazai tőzsdén.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Ömlenek a piacra az új lakások, de nincsenek vevők
16:59
-
Üzent a NAV a dízeltmogatásra jogosultaknak
15:49
-
Nem sok parlamenti helyet kapott a Putyin által engedélyezett udvari ellenzék az orosz választóktól
15:31
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
2026. szeptember 25. 10:21
-
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
2026. szeptember 25. 11:56



