2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A krumpli ára az egekben, viszont a meggy olcsóbb.

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 6,5%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek ára 6%-kal, míg a növényi termékeké 6,8%-kal növekedett. Az első félévben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki árszintet - derül a ki a KSH gyorsjelentéséből.

Drága lett a krumpli, olcsó a meggy

2013 júniusában a gabonafélék ára 9,2%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei termésű gabonák értékesítése még nem kezdődött meg, az árak ennek ellenére az előző hóhoz képest csökkentek, több mint 5%-kal. A burgonya árindexe idén júniusban 121,3%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A zöldségfélék ára lényegében nem változott (0,3%-kal emelkedett) júniusban. A meggy árának csökkenése határozta meg a júniusi gyümölcsárindexet, ami így 8,1%-kal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Hiába kerül többe az állattartás, csökkent a felvásárlási ár

A vágóállatok termelői árszintje júniusban 3,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára 19,6%-kal csökkent. A baromfi árnövekedése továbbra is kiemelkedő, 9,5%. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly júniusban 20,7, idén már csak 1,6% volt.

Tojás, tej - ezért is többet fizetünk

2013 júniusában az állati termékek ára 12,8%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához mérten. A tej termelői árindexe 15,9%-kal nőtt. A tojás árindexe 4,7%-os emelkedett az előző hónapok csökkenése után, ami a bázis és a tárgyév ellentétes ármozgásából adódik.

2013. január–júniusban a mezőgazdasági termelői árak 12,8%-kal nőttek az előző év azonos időszakához mérten.

Olcsóbb energia, drágább beruházás

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 2,2%-kal esett vissza, míg a kenőanyagok ára 4,6%-kal emelkedett.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai is nőttek: az előbbinél 3,8, az utóbbinál 5,2%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,2, illetve az épületberuházások árának 1,4%-os emelkedése figyelhető meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
Agrár Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Agrár Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 07:10
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG