2p
Egymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából az orosz invázió miatt a szövetségi kormány frissített előrejelzése szerint - írta a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lap.

A BamS az Ukrajna elleni háborút elindító orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra utalva azt írta, hogy a "Putyin-invázió" miatt Németországba menekülő emberek száma a szövetségi kormány új helyzetértékelése alapján nagyságrendekkel meghaladhatja a első becslésékben jelzett 340 ezret, és elérheti az egymilliót.

Hozzátették, hogy a kormány szerdai - a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) beszámolójával egybekötött - válságtanácskozásán Annalena Baerbock külügyminiszter az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és a terület más nemzetközi szervezeteinek adataival kapcsolatban kiemelte: egyelőre mintegy tízmillió ukrajnai menekült fogadására kell felkészülnie a nemzetközi közösségnek, de ha még tovább tart az orosz inváziós erők egyre inkább lakóövezeteket is sújtó "bombazápora", akkor jóval több ukrán állampolgár kényszerülhet a hazája elhagyására, és Németországban is sokkal több embernek kellene menedéket biztosítani.

A berlini vezetés azzal számol, hogy a Kreml agressziója elől Németországba menekülő emberek hosszabb ideig maradnak, hiszen "nem látszik a háború vége, és számos ukrajnai városban súlyos károk keletkeztek", így például Mariupolban "az orosz rakéták már a lakások 80 százalékát megsemmisíthették" - írta a Bild am Sonntag.

Idézték mások mellett a német nyelvterület egyik legelismertebb menekültügyi szakértőjét, Gerald Knaust - a leginkább a 2016-os EU-Törökország menekültügyi megállapodás ötletgazdájaként ismert elemzőközpont, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetőjét -, aki a menekültek EU-s tagországok közötti elosztását sürgeti. Ki kell építeni egy légihidat a többi között Spanyolországba, Portugáliába, Franciaországba és Nagy-Britanniába, "különben március végéig nem egymillióan, hanem kétmillióan érkeznek Németországba és Ausztriába" - mondta a szakember.

Ha a kormány új előrejelzésének megfelelően alakulnak a fejlemények, bő fél évtized alatt másodszor dőlhet meg az egy év alatt érkező menekültek számának rekordja Németországban. Az egyelőre még érvényes rekordot 2015-ben jegyezték fel, akkor 890 ezer menekült érkezett.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG