Burgenlandban katasztrofális a helyzet, de az aszály egész Ausztriában nagy területeket sújt - mondta kedden Nikolaus Berlakovich mezőgazdasági miniszter, amikor helyszíni szemlét tartott a burgenlandi Oszlopban (Oslip).
Kismarton körzetében a kukorica 50-100 százaléka elpusztult, a cukorrépa pedig fele akkora, mint egy normális évben. Az osztrák kormány jövő héten tárgyal a gazdáknak nyújtandó segélyről.
Nálunk is érezni a hőség hatását
Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a hetek óta tartó hőség miatt már most arra számítanak a szakemberek, hogy csökken a terméshozam. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta: egymillió tonnával is csökkenhet az eredetileg becsült 8 milliós hozam. A szaktárca szerint az aszályos időben az öntözéssel lehet sokat segíteni az ágazaton.
Ráadásul a kánikula nem csak a gabonatermelőknek okozhat fejfájást, mert a zöldségek és gyümölcsök is megsínylik a mostani időszakot. Szakemberek szerint a száraz, meleg kisebbek lesznek a gyümölcsök, amik így elmaradnak a nemzetközi normáktól.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos fenyegetés és titkos gépcsere – kalandos útja volt Trumpnak
6 perce
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
29 perce
-
Megszületett az ítélet: halál vár hazájában a Szíriát sanyargató Aszadra
körülbelül 1 órája
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2 órája
-
Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
2 órája
-
Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
3 órája
-
Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
3 órája
- Menesztették a Gondosóra program vezetőjét
- Valóban csökkennek az élelmiszerárak?
- Kizárták – Kapitány István bejelentése fájni fog Mészáros Lőrinc cégének
- Minimum tíz emberrel folytak egyeztetések az államfőjelöltségről – mondta Hallerné Nagy Anikó
- Megtörtént a történelmi méretű tőkeemelés az MFB-nél
- Karácsony Gergely bemondta: jön a kiemelt rendőri jelenlét
- Megszólalt a HUN-REN Paksról
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos fenyegetés és titkos gépcsere – kalandos útja volt Trumpnak
Egy reptéri kiszolgálóautó is művelet kulcsrésze volt.
Megszületett az ítélet: halál vár hazájában a Szíriát sanyargató Aszadra
Távollétében mondták ki a végső ítéletet.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Felújítanák az otthonukat a magyarok, de sokaknak félmilliójuk sincs rá
13:39
-
Ott ülésezik a kormány, ahol még soha – meglepő helyszínt választottak
12:47
-
Régiós sereghajtó lett Magyarország – kemény üzenetet küldtek az új kormánynak
12:11
-
Milliárdok mentek Orbán Viktor közösségi médiájára, feljelentést tett a Miniszterelnökség
11:58
-
Hatalmas fegyverüzletet kötöttek a lengyelek az USA-val
11:35
-
Rugalmasabb jegyek, erősebb biztosítás, több mérföld – könnyítéseket vezet be az Emirates
11:10
-
Egyetlen kártyával generál vendéget Karintia – miért nem teszi meg ugyanezt a Balaton?
10:21
-
Műemlékké nyilvánítanák a Tito-feliratokat Szlovéniában
07:45
-
Aszályra készül Belgium, riadót rendelhetnek el Hollandiában a hőség miatt
07:36
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Konganak az egri éttermek, az ide látogatóknak „Egyszerűen üres a zsebük” – súlyos látlelet Eger turizmusáról
13:22
-
Sior: rajzok haza 99.
08:40
-
Ismeretlen férfit keresnek egy egri motor megrongálása miatt – felismeri valaki?
08:37
-
Huszti Péter: „Megérett a Vágner-csapat a leváltásra”
07:13
-
Nem sikerült hibátlanul elmondania az eskü szövegét a Fidesz két új képviselőjének a parlamentben
06:42
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
2026. augusztus 10. 14:29
-
Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
2026. augusztus 11. 07:18
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Megnyílt a föld Kolumbiában – messze száz felett az áldozatok száma
2026. augusztus 11. 06:19
-
Putyin felpörgette a fű alatti mozgósítást
2026. augusztus 11. 05:39



