2p
A húsmarha-termelők kiemelt kormányzati figyelmet kapnak, az ágazat támogatásai jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt években – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.

A minisztérium közleménye idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki a Hortobágy menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezetének 5 éves jubileumi rendezvényén elmondta: a rendszerváltás után a hazai szarvasmarha állomány csökkenő tendenciát mutatott. Ezt a magyar gazdák és a kormány hatékony együttműködésének eredményeként 2011-ben sikerült megfordítani, 2010 és 2015 decembere között a szarvasmarha állomány 20 százalékkal, 139 ezer egyeddel bővült.

Tavaly decemberben már 821 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, ezen belül a tehenek száma 368 ezerre emelkedett, ami ötéves távlatban 19 százalékos, 59 ezres növekményt jelent. Ebben jelentős szerepe volt a húshasznú tehenek állománybővülésének, számuk jelenleg 117 ezer, 2010. és 2015. decembere között 48 ezerrel, 70 százalékkal nőtt.

Az élő marha exportjának átlagára közel 20 százalékkal emelkedett, a célországok köre 2015-ben átrendeződött, Magyarország kevesebbet értékesített az EU-n belül, többet szállított az EU-n kívüli országokba, különösen Törökországba - közölte a szaktárca.

Fazekas Sándor szerint a 2010-ben hivatalba lépett polgári kormány agrárpolitikájának központi eleme az állattenyésztés fejlesztése, ennek érdekében jelentős számú intézkedést hoztak, átalakították az agrártámogatásokat, az élő és a hasított szarvasmarha áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentették 2015 elején. Hozzátette, hogy tavaly 12 százalékkal több szarvasmarhát vágtak le, mint egy évvel korábban.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a "Földet a gazdáknak!" Program haszonbérleti pályázatai keretében 2011 és 2015 között 4 megye területén mintegy 67 ezer hektár állami földet adott haszonbérbe. Az 572 birtoktest 87 százalékát természetes személyek, 25 százalékát 40 év alatti fiatal gazdák nyerték. Minden haszonbérleti pályázati kiírásnál kiemelt prioritás az állattartás támogatása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG