3p

A miniszterelnök apja a Nehéz Kő Kft. nevű szállítmányozó cégéből lapátolta ki a profitot. A golfpályáiból kivett pénzzel együtt így már 230 millió forintnál tart az idei számláló.

Megnyugtató évet zárt az Orbán Győző kizárólagos tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft., Orbán Viktor miniszterelnök apjának szállítmányozó cége ugyanis rekord árbevételt könyvelhetett el 2019-ben: 2,9 milliárd forintot - derül ki a céges beszámolóból. Ez mintegy 600 millió forinttal haladja meg a 2018-as 2,3 milliárd forintot.

Ez a szép forgalom azonban most nem társult rekord profittal is: a 139 millió forintos adózott eredményből minden fillért, 139 millió forintot vett ki a cégből Orbán Viktor kormányfő apja. Ez 2018-ban több volt: akkor a 304 millió forintos nyereséget megfejeltek 96 millió forinttal az eredménytartalékból, így jött össze a 400 millió forintos osztalék Orbán Győzőnek.

Fő erősségünk, hogy az ország területén található különböző nagyságú vállalatokat az építőiparban összefogjuk és adott projektekhez összehozzuk őket - attól függően kinek mire van szüksége, keresünk hozzá megfelelő beszállítót vagy vevőt - szól a székesfehérvári Nehéz Kő bemutatkozása.

A céges beszámolóból az is kiderült, hogy a munkavállalói létszám 23-ról 21 főre csökkent. A koronavírus-járvány viszont a miniszterelnök apja szerint nem lesz komoly hatással a társaság működésére.

A várható hatások nincsenek olyan jelentős, vagy számottevően negatív hatással a Társaság rövid távú (a mérleg fordulónapját követő 12 hónapot átfogó időszakra vonatkozó) pénzügyi- és likviditási helyzetére, az eszközök mérlegben bemutatott értékelésére, amely lényegesen befolyásolná, vagy lényegesen bizonytalanná tenné a további működését - olvasható a beszámolóban.

Biztos lábakon áll Orbán Viktor miniszterelnök apjának másik cége, a PSU Kft. is. Szintén lapunk írta meg, hogy a Pannonia Golf és Country Club nevű golfpályát birtokló cégből 90 millió forintot vett ki a tulajdonos. A pályák Orbánék hatvanpusztai majorjának szomszédságában helyezkednek el, a létesítményért pedig egyik részről Mészáros Lőrinc, másik részről pedig a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző felelős. A helyzet úgy néz ki, hogy Mészáros Lőrinc a jó barátja, a miniszterelnök édesapjának fizeti a bérleti díjat a golfpályákért.

A volt felcsúti polgármester cégeivel a Nehéz Kő is partneri kapcsolatot ápol: Orbán Viktor miniszterelnök édesapjának cége alvállalkozóként kapott munkát korábban a Mészáros-birodalomhoz tartozó R-Kord részvételével zajló hatalmas dél-balatoni vasútfelújításon.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG