Szlovákia ideiglenesen leállítja az Ukrajnából származó gabona és néhány más termék behozatalát – közölte a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI pozsonyi irodájával hétfőn. A közlemény szerint a témával összefüggésben a nap folyamán tárcaközi munkacsoport ülésére kerül sor.
Samuel Vlcan, a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona és liszt feldolgozását és felhasználását az országban.
A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák agrártárca az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az veszélyezteti, sőt ellehetetlenítheti a szlovákiai termelők helyzetét. Ezzel összefüggésben jelezték: a szaktárca már minden - a behozatal szabályozását célzó – törvényadta lehetőségét kihasználta, s további lépések megtételéhez kormányszintű döntésre van szükség.
Korábban Lengyelország és Magyarország is embargó alá vonta az Ukrajnából érkező gabonát, sőt Varsó a tranzitálást is megtiltotta.
Az ukrán agrártárca vezetője felszólította Lengyelországot, biztosítsa a lengyel területeken keresztül történő szállítást.
(MTI)
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




