2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány.

Elindult a Most harapjon rá! promóciós kampány, amely a magyar alma fogyasztását és vásárlását kívánja ösztönözni – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Hol és mikor kóstolhatsz?

A kampány december 10-ig tart, ez idő alatt hét kereskedelmi áruházlánc – Aldi, Auchan, CBA, Lidl, Metro, Spar, Tesco – üzleteiben ismerhetik meg a fogyasztók a magyar termést.

Alma kóstoltatási helyszínek és időpontok 2016. október. 27. és december 10. között.
A nagyobb méretű képért kattintson ide >>>>

Czerván György, az FM államtitkára szerint több mint 7500 termelő foglalkozik almatermesztéssel, Magyarország pedig 32 800 hektáros almaültetvénnyel rendelkezik, amely a hatodik legnagyobb az Európai Unióban. Az államtitkár szerint a magyar lakosság korábban évente akár 30 kilogramm almát is elfogyasztott fejenként, ez viszont mára a felére csökkent.

A kormány az idei tanévben is meghirdette az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot, amelyhez több mint 2000 iskola és fél millió tanuló csatlakozott, megvalósítására mintegy 4 milliárd forint európai uniós és hazai támogatást biztosítanak.

Az alma kilónkénti átlagárának alakulása a hipermarketekben.
Forrás: Privátbankár Árkosár-felmérés

Mindenki összefog?

Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum elnöke szerint ez a kampány az első olyan szintű együttműködés, amelyben gyakorlatilag az összes érintett szakmai szervezet és legnagyobb létszámú kiskereskedelmi áruházlánc részt vesz. A Tesco már hetekkel ezt megelőzően is tartott almakóstoltatást, amivel népszerűsíteni kívánta a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Zala megyei termelőket, hiszen a magyar boltokban kapható alma 90 százalékát hazai termelők adják.

Az előrejelzések szerint idén 480-500 ezer tonna körüli almatermésre lehet számítani a tavalyi 520 ezer tonna után - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Takács Ferenc szerint jó lenne, ha a magyar közönség tudatos vevőként nem csak az ár alapján vásárolna, hanem a jóízű magyar termékeket pártolnák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Agrár Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 07:10
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
Agrár Újabb uniós pénzek érkezhetnek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2025. október 10. 17:31
Az Európai Bizottság 10,8 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) rendkívüli támogatást javasol a magyar gazdáknak a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére – közölte pénteken a brüsszeli testület.
Agrár Olívaláz Magyarországon
Szirmai S. Péter | 2025. október 8. 19:19
Miközben az extrém időjárás miatt sokan már itthon is üvegházban termesztik a kajszit és a cseresznyét, mintha olívalázban égne az ország. A hobbikertészek tömegével (csillagászati áron is) vásárolják a mediterrán fákat, és a termelők egymás után telepítik az olaj-ültetvényeket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG