3p
Idén az előző évivel közel azonos területen 25 százalékkal több, mintegy 7 millió tonna kalászos gabona termett. A búza termésmennyisége 28 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és 17 százalékkal haladja meg az elmúlt öt év átlagát. Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója értékelte a Privátbankárnak az adatokat.
Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft.
üzletág igazgatója

A tavalyi katasztrofális időjárási viszonyok után számítani lehetett arra, hogy idén sokkal jobb lesz a termés és ez meg is valósult: a legtöbb kalászos növény esetében. A legfontosabb ezek közül a búza és az árpa növekedése – mondta a Privátbankárnak Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója.

A termést nagyon erősen meghatározza az időjárás, idén az aszály okozott nagy károkat a mezőgazdaságban, de ez a kalászos növényeket alig érintette, mivel azokat már éppen betakarították az aszály ideje alatt - mondta a szakember.

A termelők helyzete nem javult

Fórián Zoltán szerint jelentős eredmény, hogy búzából idén az egy évvel korábbinál 2 százalékkal nagyobb területről (1090 ezer hektár) 28 százalékkal több (5,1 millió tonna) termést takarítottak be; a termésátlag 4720 kilogramm volt hektáronként.

Árpából pedig az előző évinél 3 százalékkal kisebb betakarított területen (266 ezer hektár), 14 százalékkal nagyobb termésátlag (4130 kg/ha) mellett a tavalyinál 10 százalékkal több termést takarítottak be (1098 ezer tonna). Őszi árpából 30 százalékkal több, tavaszi árpából 30 százalékkal kevesebb termett, mint 2012-ben. Az elhúzódó tél miatt a tavaszi vetések területe elmaradt a tervezettől.

A termés növekedése mindenképpen pozitív, de továbbra is probléma, hogy a termelői árak lefelé mennek. Hiába nőtt a termés, ha nem tudnak elég bevételhez jutni a termelők, sokan veszteségesen termelnek. A termelők helyzete tehát nem javult.

Olcsóbb lehet a rozskenyér is

Rozsot ebben az évben 35 ezer hektáron, a tavalyinál 2 százalékkal kisebb területen termeltek. A 105 ezer tonnás termés 34 százalékkal, míg a termésátlag (3050 kg/ha) 36 százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

A zab esetében a 2012. évinél 4 százalékkal kisebb szántóföldi területről (51 ezer hektár) összesen 136 ezer tonnát, az előző évinél 1 százalékkal kevesebb termést takarítottak be; az átlagos hozam (2670 kg/ha) 3 százalékkal emelkedett.

2013-ban 117 ezer hektárról takarítottak be tritikálét, ami 5 százalékkal meghaladta az előző évit. A learatott termés mennyisége 482 ezer tonna volt, ami 40 százalékkal több az előző évinél a termésátlag 33 százalékos növekedésének eredményeképp.

Nem megbízhatóak az adatok

Fórián Zoltán azt is elmondta a Privátbankárnak, hogy ez mindenképpen pozitív fejlemény, de a KSH mezőgazdaságra vonatkozó adatai nem teljesen megbízhatóak. Előfordul, hogy egymillió tonnát meghaladó eltérések mutatkoznak az adatok és a valós termés között, és ezt a külkereskedelem sem magyarázza. A szakember példaként azt említette, hogy a tavalyi kukoricának az adatok alapján már régen el kellett volna fogynia, de még mindig van belőle.

A Privátbankár okokra vonatkozó kérdésére a szakember azt válaszolta, hogy bár a pontos módszertant nem ismeri, de biztosan modernizálni kellene, mert az eltérés nagy szokott lenni. A szakember egyik lehetséges okként azt említette, hogy a termelők kevesebb termést vallanak be, mint amennyi valójában terem. A termés eltitkolásának a fordított áfa bevezetése óta egyre kisebb értelme van, de még nem tűnt el teljesen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
Agrár Feladják a küzdelmet a magyar kisgazdaságok
Szirmai S. Péter | 2026. január 16. 14:46
A nehéz évek után – a borús kilátások hatására is – látványosan csökken a hazai gazdaságok száma. Héjja Csabát, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzőjét és Bognár Istvánt, az üzletág szenior üzletfejlesztési menedzserét a gyorsuló koncentráció várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Újból erőset szólt az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:05
Újabb merényletet lát az európai gazdák ellen a többség által megszavazott EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásban.
Agrár Befektetők figyelem! Radikális új szabályok a földtörvényben
Szirmai S. Péter | 2026. január 9. 10:31
Felkeltette a befektetők érdeklődését is, hogy a földforgalmi törvény módosításával januártól (egy hónapos aranykalászos tanfolyam után) szinte bárki vásárlóként jelenhet meg a magyar piacon. A szektor krízise miatt azonban egyelőre nem kerül a spekulánsok célkeresztjébe a „magyar föld”.
Agrár Üzent az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 11:44
Facebook-oldalán Nagy István a Magyar Falu Programra hívta fel a figyelmet.
Agrár Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 10:38
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG