3p

A jó hír az, hogy sikerült megtalálni a paradicsomot támadó legújabb betegség elleni védelem módját, a rossz pedig az, hogy a genetikai alapú megoldást nem adják ingyen a biotechnológiai cégek.

Az amerikai NRGene és az izraeli Philoseed biotechnológiai vállalatok jól haladnak afelé, hogy kereskedelmi forgalomban is elérhetővé tegyék a ToBRFV (Tomato Brown Rugose Fruit Virus) paradicsombetegséggel szemben rezisztens paradicsomfajták vetőmagját – írta a Fresh Plaza  szakportál.

Mit kell tudni a fura nevű betegségről?

A felfedezés azért fontos, mert a ToBRFV elég komoly problémákat tud okozni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint a ToBRFV először Izraelben jelent meg 2014-ben, majd egy évre rá Jordániában is pusztítani kezdett. Európában 2018-ban Németországban és Szicíliában kezdte fertőzni a paradicsomokat, majd 2019-ben Hollandiából számoltak be a megjelenéséről. Ebben az évben Mexikóban és Kaliforniában is feltűnt. Az európai esetek elszigeteltek maradtak. Magyarországra a rendelkezésre álló információk szerint nem jutott el a ToBRFV, de figyelőlistán van.

Útban vannak a boltokba a szuperparadicsomok. Fotó: PIxabay
Útban vannak a boltokba a szuperparadicsomok. Fotó: PIxabay

Ha valahol feltűnne, akkor nem honos károsítóként be kell jelenteni az esetet a vármegyei kormányhivatalnak. A tüneteket – sárguló levelek, sárga foltok a növényen – befolyásolja a paradicsom fajtája, a hőmérséklet és a növény tápanyag-ellátottsága. A vírus elsősorban a fiatal palántákra veszélyes. A két biotechnológiai vállalatnak sikerült azonosítania azokat a génmarkereket, amelyek összefüggésben vannak a ToBRFV elleni rezisztenciával. Ennek alapján úgy tűnik, hogy sokféle paradicsomfajta esetén meg lehet találni a vírussal szemben ellenálló fajtaváltozatokat. A kutatásba számos paradicsommagok termesztésével foglalkozó cég bekapcsolódott, és a teszteredmények biztatóak.  

Lassú folyamat

Visszatérve a biotechnológiai cégek felfedezésére: az NRGene és a Philoseed 2022 februárjában jelentette be, hogy vadon termő ToBRFV-rezisztens növények segítségével rájöttek a védekezés módjára.

Ezt követően tíz magtermesztő kapcsolódott be a kutatásba, ami a pozitív eredményeket hozta. A tapasztalatok szerint az ilyen kutatások esetén a sikeres tesztektől kezdve 18 hónap telik el, mire kereskedelmi forgalomban is megjelennek azok a vetőmagok, amelyek a kérdéses betegséggel szemben ellenállóak. A két cég a kritikus genetikai markerekkel (jelzőanyagokkal) kapcsolatban számos szabadalmi védelmet szerzett, így biztosan számíthatnak rá, hogy megtérülnek a kutatásaik költségei. Sajnos ezt jó eséllyel a vásárlók fogják megfizetni a drágább vetőmagból termesztett zöldség árában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG