2p
Március vége, április eleje a medvehagyma gyűjtési szezonja. Sokan nincsenek azonban tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megteremő „vadfokhagyma” gyűjtése engedélyhez kötött. Emellett, mivel élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési előírások is ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegyűjtötte a témában a legfontosabb tudnivalókat.
Medvehagyma a ciszterciek által alapított 20 hektáros Zirci Arborétumban. MTI Fotó: Manek Attila

Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvend a medvehagyma fogyasztása. A megnövekedett igényeket sokszor csak illegálisan gyűjtött vagy importált áruval tudják kielégíteni. Fontos tudni, hogy medvehagymát állami erdőben saját felhasználásra bárki szabadon gyűjthet. A vonatkozó előírások szerint maximum 2 kg szedhető naponta. A saját célra gyűjtött növényt azonban tilos értékesíteni! Emellett, ha valaki magánerdőben akar „vadfokhagymát” gyűjteni, ahhoz engedélyt kell kérnie. (Az egyes erdőterületek besorolásáról a Nébih interaktív erdőtérképén tájékozódhatnak az érdeklődők.)

Árulni csak engedéllyel

Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A gyűjtött medvehagyma élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. Ennek megfelelően fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepel-e a gyűjtő vagy a forgalmazó neve és címe, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

Légy óvatos! Könnyű összetéveszteni

A medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetőek a gyöngyvirággal. Szerencsére kicsi az esélye a tévedésnek, hisz utóbbi jóval később hajt, időnként azonban mindkettő megtalálható egyszerre az erdőben. A gyöngyvirág levelei májkárosodást okozhatnak, ezért medvehagyma gyűjtéskor mindenképp körültekintően kell eljárni! Jó megoldás a medvehagyma levelének megdörzsölése. Ha fokhagyma illata van, akkor valóban az ízletes és különleges csemegére sikerült rátalálnunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG