A szüreti időszak közeledtével a katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy a mustgáz veszélyforrás lehet; gondatlanság, figyelmetlenség miatt minden évben több esetben történik országszerte mustgázmérgezés, amely halállal végződhet.
Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel azt közölte: a balesetek megelőzése érdekében javasolt a pincék megfelelő szellőztetése, gázérzékelő riasztóberendezés használata.
Menteni sem lehet maszk nélkül
Hozzátette, tanácsos úgy lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk legfeljebb a derék magasságában. Ha a láng kialszik, az oxigén hiányát jelzi, ebben az esetben azonnal el kell hagyni a helyiséget. A gyorsaság azért is fontos, mert az oxigénhiányos állapot szédülést, hányingert, illetve mentális zavart idéz elő - hangsúlyozta szóvivő. Ha fizikailag képesek is volnánk elmenekülni, ezt megakadályozza a szellemi funkciók zavara.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a mérgezést elszenvedőt csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni, ugyanis az is mustgázmérgezést szenvedhet, aki társa segítségére siet. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy baleset vagy veszély esetén azonnal hívja a katasztrófavédelmet.
A mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, amely a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. Magyarországon évente 40-50 alkalommal riasztják mustgázmérgezéses esethez a tűzoltókat, akik sok esetben már nem tudnak segíteni. A mérgezés miatt ugyanis nagyon gyorsan az eszméletvesztés és beáll a halál - olvasható a közleményben.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
2 órája
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
2 órája
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
2 órája
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2 órája
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
3 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
3 órája
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
4 órája
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Kulcsfontosságú szenátusi győzelem született Floridában
- Nem mindenkinek tetszik, hogy nyilvánosak az ügynökakták
- Trump elárulta, elfogadja-e a választás eredményét
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- Nagyot fordult a világ? Nézze meg, hogyan alakul át az amerikai törvényhozás!
- NANU-NANU, alias Szikora Róbert (frissítve!)
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Hatalmas demokrata győzelem, teljes összeomlás Trump pártjában – ez volt az amerikai választás éjszakája
2026. november 4. 00:25
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03


