2p

A jemeni húszi lázadók felelősek a görög zászló alatt közlekedő, amerikai tulajdonú teherszállító hajó ellen a hét elején elkövetett támadásért az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szerdai bejelentése szerint.

Az Egyesült Államok Közel-Keletért, Közép-Ázsiáért és Dél-Ázsia egy részéért felelős parancsnoksága szerint az Argentínából Ádenbe gabonát szállító Sea Champion felé két ballisztikus rakétát lőttek ki; az egyik a hajó közelében robbant fel és kisebb károkat okozott. Mindeközben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy a térségben állomásozó erői és szövetségesei kevesebb mint öt óra alatt 10, a lázadók által kilőtt drónt semmisített meg az Ádeni-öböl közlében.

A közleményben nem térnek ki részletekre, így nem tudni, a megsemmisített drónokba beleszámolták-e a francia haditengerészet által lelőtt két húszi drónt is. A francia védelmi tárca kedden jelentette be a két drón megsemmisítését, a műveletet biztonsági okokkal és a hajózási szabadság fenntartásával indokolva.

Átírták a forgatókönyveket a húszik. Fotó: MTI/AP/Indiai haditengerészet
Átírták a forgatókönyveket a húszik. Fotó: MTI/AP/Indiai haditengerészet

Mindeközben hétfőn az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren. Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő - szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Makro / Külgazdaság Visszavettek a tempóból a románok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 13:49
Romániában 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG