2p
A takarmány és a munkaerő is felfele hajtja az árakat.

Várhatóan akár 10 százalékos áremelkedés is elképzelhető a baromfiágazatban – mondta a Baromfi Termék Tanács igazgatója. Csorbai Attila elmondta, hogy az az emelkedő takarmányárak, valamint a  munkabér-költségek jelentős növekedése hamarosan rákényszerítheti a baromfiágazat szereplőit arra, hogy árat emeljenek.

Egyre nagyobb a kereslet

Az igazgató véleménye szerint átlagosan tíz százalék körüli áremelés lenne reális és indokolt a teljes baromfi termékkörben. Ezt az is elő fogja segíteni, hogy a sertéspestis következményeként nagy mennyiségű sertéshús fog kiesni a piacról, amit véleménye szerint baromfival fognak pótolni – tette hozzá.

Baromfifeldolgozóra ad milliárdokat a kormány

Egy kapacitásbővítő beruházást támogatnak. Tovább a cikkhez >>>

A baromfitartás költségeinek növekedése – legalábbis a takarmányok esetében – még nem számszerűsíthető pontosan, takarmányárakat befolyásolhatják a nagy keverők készletei, vagyis az új áregyensúly szintje mellett az is kérdés, hogy a baromfitenyésztőknek mikortól kell a drágább takarmányt vásárolniuk. – írja az agronapló.

A baromfihús ára a tavalyi áfacsökkentésnek köszönhetően a környező országokhoz viszonyítva még így is Magyarországon a legalacsonyabb. Egyes vállalkozások tapasztalatai alapján önmagában két számjegyű keresletnövekedést generált tavaly a hazai piacon az áfacsökkentés. Csorbai Attila szerint a 10-15 százalékosra tehető forgalomélénkülés idén is folytatódhat, ami az áruházláncok számára is lehetőséget teremt arra, hogy az emeljék a beszállítói és a fogyasztói árakat – írják.

Meglepő dolog miatt drágulhat a baromfihús

Nőtt a vállalkozások költsége, ami végső soron a vásárlókon csapódik le. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG