Jól teleltek az őszi vetésű gabonák - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerdán az MTI-nek.
Az időben elvetett őszi gabonák már bokrosodnak, míg a későn vetettek fejlődése némileg késésben van. Hozzátette: a téli fagyok gyakorlatilag nem tettek kárt a vetésekben, viszont a mostani csapadék jót tett a növények fejlődésének. Ahol a talajviszonyok megengedik, a gazdálkodók már megkezdték a fejtrágyázást.
Vancsura József felhívta a figyelmet, hogy az enyhe téli időjárás miatt a kártevők ellen várhatóan a szokásosnál intenzívebb védekezésre lesz szükség. A gazdálkodóknak számolniuk kell többek között a vetésfehérítő bogár, valamint több gombabetegség - például a lisztharmat - megjelenésével is. Ezért a védekezésre való felkészülés az idén nagyon fontos lesz - mondta a GOSZ elnöke.
Az őszi vetésű gabonában nem tett kárt a fagy, a csapadék jót tett, de a vetésfehérítő bogártól, és a gombabetegségektől félnek a szakemberek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
3 perce
-
Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
25 perce
-
Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
41 perce
-
Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
körülbelül 1 órája
-
Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
körülbelül 1 órája
-
Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
körülbelül 1 órája
-
Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elárulta a Pénzügyminisztérium, miért járt Magyarországon az IMF-delegáció
- A szomszédunkban már meglépték, amire mi feszülten várunk
- Lemondás nincs, nagy bejelentés van Kapitány István részéről
- Megszólalt a távozó energetikai államtitkár: elárulta, miért mondott le a posztjáról
- Elfogyott a levegő, távozik a szabályozó hatóság elnöke
- Máris talált újabb egymilliárd eurót Brüsszelben Magyar Péter – de mi lesz a napi egymilliós bírsággal?
- Az ügyészségnek is hátat fordít a Tisza-kormány alatt távozott korábbi legfőbb ügyész
Agrár
A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár
Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár
Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Makro / Külgazdaság
El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
3 perce
Vállalat
Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az ukrán elnök beszólt Trumpnak és újrakezdik az orosz olajfinomítók támadását
10:04
-
A tervezett vagyonadó alsó határai a kisvállalkozókat sújtják, a legnagyobb szakmai szervezetek egységesen változtatást javasolnak
09:46
-
Csökken az olajpiaci feszültség, mert nagyot esett a kereslet
09:29
-
Már a BMW se kell annyira, mint korábban
09:10
-
Pintér Sándor volt belügyminiszter neve is felmerült az újabb gyanús milliárdos fideszes ügyben
08:41
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
2026. október 14. 18:50
-
Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
2026. október 14. 18:20
-
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
2026. október 14. 16:52




