2p
Zentán vásárolna komoly földterülettel bíró gazdaságot valamelyik nagy hazai mezőgazdasági cég - írja a Világgazdaság. A lap szerint Budai Gyula miniszteri biztos is lobbizott Belgrádban.

A magyar állam közbenjárásával vásárolna meg egy nehéz helyzetbe került vajdasági agrártársaságot egy meg nem nevezett magyar cég. A Világgazdaság szerint miután a hazai piacon a nagy agrárgazdálkodóknak a bérelhető földterület korlátozása miatt már korlátozottak a lehetőségei, ezért nem meglepő, hogy érdeklődnek a határon túl, de a vonzáskörzetükben lévő befektetési lehetőségek iránt.

Budai Gyula

Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos hétfőn Belgrádban Zeljko Sertic gazdasági miniszterrel tárgyalt az érintett vajdasági agrárcég privatizációjáról. A zentai Mezőgazdaság Rt. több mint egymilliárd dináros (2,59 milliárd forintos) tartozást halmozott fel, a céggel szembeni csődeljárás már befejeződött, a vállalat privatizációja azonban még nem kezdődött el. A vevőt nem nevezte meg a miniszteri biztos, aki szerint a vállalat vagyonát a mintegy 541 hektár saját földterület, valamint a bérelt állami földterülethez tartozó több mint 2400 hektárt lefedő öntözőrendszer képezi. A vállalat fennmaradásával közel kétszáz magyar dolgozó tarthatná meg munkahelyét.

A lehetőség a nagy hazai agrárbefektetők mellett (Csányi, Leisztinger, Simicska) érdekelhet olyan feltörekvő tőkéseket is, akiknek éppen ez jelentene nagy ugrást. Bár a lap megjegyzi, az OTP-vezér agrárportfóliójához például kifejezetten illeszkedhetne a zentai cég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG