3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A KSH idei évre vonatkozó első becslésében rémisztő számokat lehet olvasni.

Közzétette az idei évre vonatkozó első becslését a mezőzgadaság teljesítményéről a KSH. 2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá.

A teljes termelési volumen 19, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal kisebb, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nagyobb volt. A csapadékszegény időjárás és a nyári hónapokra kialakuló súlyos aszály az összes haszonnövény termesztését akadályozta. A ráfordítások jelentős drágulása az állattenyésztést is visszavetette.

2022-ben az előző évhez képest:

  • A növénytermesztés termelési volumene 28 százalékkal csökkent az első, előzetes adatok szerint. A gabonafélék mennyisége összességében 37, ezen belül a kukoricáé 57, a zabé 51, a rozsé 32, a búzáé 18 és az árpáé 10 százalékkal esett vissza. A repce termésmennyisége 38, a napraforgóé 35 százalékkal lett kisebb, a fehérjenövényeké és a dohányé szintén csökkent, így az ipari növények mennyisége összességében 34 százalékkal zsugorodott. A takarmánynövények volumene 9,7, a kertészeti termékeké 7,8, a burgonyáé 16 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek és a gyümölcsfélék mennyisége változatlan maradt. Az őszibarack termésmennyisége az előző év alacsony bázisához képest 65 százalékkal növekedett. A szőlő mennyisége 1,9 százalékkal csökkent.
  • Az állattenyésztés teljes termelési volumene 6,1 százalékkal mérséklődött. Az élő állatok termelése 8,0, az állati termékek termelése 2,0 százalékkal csökkent.
  • A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 15 százalékkal nőtt, termelési volumene – az árak 42 százalékos emelkedése mellett – 19 százalékkal csökkent.
  • A folyó termelőfelhasználás volumene 5,7 százalékkal mérséklődött, ára összességében 43 százalékkal emelkedett. Az első adatok alapján a szolgáltatási díjon kívül az összes ráfordítás volumenében csökkenés következett be, a legnagyobb mértékű (15 százalék) a műtrágya- és talajjavítószer-felhasználás esetében.
  • A bruttó hozzáadott érték 15, volumene 38 százalékkal szűkült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2,3 százalékkal csökkent. A termelési tényezők jövedelme 1,4 százalékkal növekedett, a vállalkozói jövedelem 3,1 százalékkal esett vissza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG