2p
A Soproni borvidéken mintegy hetven-nyolcvan százalékban elfagytak a szőlőültetvények az elmúlt éjszakai hidegben.
Ilyen volt a szüret 2010-ben a Sopron-Balf határában lévő, Fertő-tó melletti domboldalon. Idén komoly károkat okozott a fagy. MTI Fotó: Manek Attila

Van, ahol elmarad a szüret idén

A Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke, Taschner István ismertette: az 1850 hektáron elterülő borvidéken péntek délelőtt végzett kárfelmérés szerint az alacsonyabban fekvő területeken, Harkán, Fertőszentmiklóson és Fertőszéplakon minden hajtás megfagyott, ott az idén nem szüretelnek. A magasabban fekvő területek is károsodtak, de kisebb mértékben: Balf és Fertőrákos között 25 százalékos a kár.

Hozzátette: a Sopronhoz tartozó Jánostelepen hajnalban mínusz hat fokot mértek, és Fertőszentmiklósnál is tartósan mínusz két fok alatt volt a hőmérséklet az elmúlt éjszaka.

A gazdáknak most elölről kell kezdeniük a hajtások metszését, hogy a következő évi szüretre már termést hozzanak – fűzte hozzá az elnök.

Nagyrész a Kékfrankossal van baj

A borvidéken mintegy 75 százalékban kék szőlőt termesztenek, ennek is mintegy 70 százaléka a vidékre jellemző Kékfrankos. Jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és Pinot noir ültetvények.

A fehérborfajták közül a Zöld veltelini, a Chardonnay, a Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc és a Korai piros veltelini elterjedt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG