4p

Nem mindennapi ajándékkal kedveskedik agráreszközöket lízingelő ügyfeleinek a K&H Csoport. Teszi ezt a fenntarthatóság iránti felelősség jegyében.

A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések mellé zöld vetőmagot is ad. A bank közleménye emlékeztet, május a sokszínűség hónapja – a természet esetében pedig az egyik legfontosabb fenntarthatósági célkitűzés a biodiverzitás, az élőlények sokféleségének védelme. Kiemelten fontos ez a rovaroknál – németországi kutatások szerint ugyanis a repülő rovarok száma negyedére csökkent az elmúlt 25 évben – áll a kommünikében.

„A K&H Csoportnak, mint pénzintézetnek is komoly felelőssége van a jövő fenntarthatóságának biztosításában, az élőlényekben gazdag természet megóvásában, megteremtésében. Fenntarthatósági stratégiánkban vállaltuk, hogy aktívan teszünk a saját és elősegítjük, ösztönözzük ügyfeleink karbonlábnyomának csökkentését és fenntartható működését” – mondta el Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője.

„A K&H a magyar mezőgazdasági termelők egyik legfontosabb pénzügyi partnere, évente mintegy 3,5 milliárd forint értékben kötünk új finanszírozási szerződéseket, és ügyfeleink a növénytermesztésre használt területek jelentős részét művelik. Velük együtt ezért a fenntartható mezőgazdasági termelés megvalósításában és a hazai élővilág gazdagságának megőrzésében nekünk is komoly felelősségünk van” – hangsúlyozta ki Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője.

„Ezért is döntöttünk úgy, hogy a mezőgazdasági eszközöket lízingelő ügyfeleink tudatosságát szerződéskötéskor környezet- és talajvédő vetőmag-keverékkel köszönjük meg. Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmag-csomagot biztosítunk, amely körülbelül 2 hektár bevetésére elegendő. Az elvetett magokból kisarjadó növények nem csak védik a termőföldet, de hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához is”

– tette hozzá Demeter Zoltán.

„A fenntartható földművelés a talajvédelmet okszerű növényvédelemmel és műtrágyázás oldja meg, egyre nagyobb mértékben alkalmaz talajtakaró másodvetést” – emelte ki Demeter Zoltán.

„A K&H vetőmag-csomagban mézontófű és olajretek magjait keverik össze, amelyek gyors növekedésük, jó életképességük és fagyállóságuk miatt a legnépszerűbb köztes növények. Segítik a nitrogén megkötést, valamint a tápanyag feltáródást és mivel lazítják a talajt ezért talajművelési költségeket is lehet vele csökkenteni. Rövid tenyészidejük alatt nagy mennyiségű zöldtakarmányt adnak, amely állatok takarmányozására is alkalmas. Mivel növekedésük során nitrogént és kalciumot halmoznak fel, elhalásuk után lebomló gyökérzetük nitrogénben, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag, így a biomassza kiváló zöldtrágyaként is szolgál”.

A mézontófű (Phacelia) aszálytűrő növény, ami vonzza a méheket. A növény enyhén illatos virágai negyedrészben nektárt tartalmaznak, hektáronként 4-6 méhcsaládot képesek eltartani, amelyek akár öt-hat hétig is gyűjthetik a virágport, így 600-800 kilogramm mézet adnak a méhészeknek. Az olajretek elpusztítja a talajban lévő káros fonálférgeket. Előveteményként jelentősen csökkenti egyes növények betegségeit. A gyomirtásban betöltött jótékony szerepe bizonyított, egyben kiváló tápanyagfeltáró képességgel rendelkezik – ismerteti közleményében a K&H Csoport.

Így néz ki a harangviráglevelű mézontófű. Nem mindennapi ajándék a lízingszerződés mellé. Fotó: Wikipedia
Így néz ki a harangviráglevelű mézontófű. Nem mindennapi ajándék a lízingszerződés mellé. Fotó: Wikipedia

„Természetesen az egyes iparágaknál nemcsak célszámokat állítunk fel, hanem iparágspecifikusan segítjük a szektor szereplőit így például a K&H „zöld vetőmag” kezdeményezésünkkel is fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy minden magánszemély, vállalkozás és pénzintézet kézzelfogható tettekkel képes hozzájárulni a környezeti fenntarthatóság ügyéhez, az élhető jövő érdekében” – tette hozzá Suba Levente.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
Agrár Oroszországban bezzeg mennek le az árak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 08:35
Oroszországban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban
Agrár A nap képe: illatos támadás érte a Bizottság budapesti épületét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:01
Trágyával üzentek a magyar gazdák Brüsszelnek.     
Agrár Szigorodnak a magyarok egyik kedvenc élelmiszerére vonatkozó szabályok
Szirmai S. Péter | 2025. július 15. 05:44
Vadonatúj mutató, a „fehérjeminőségi érték” feltüntetésére, az elvárt minimumérték teljesítésére kötelezi a gyártókat a nemrég hatályba lépett új „húsrendelet”, amely azt is újraértelmezi, mi is az a „félszáraz” és a „száraz” kolbász, szalámi, egyáltalán, mi a téliszalámi.
Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG