4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

17 milliárd forintos fejlesztéssel tenné versenyképesebbé a magyar borokat a Tokaj Kereskedőház.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. összesen mintegy 17,1 milliárd forintos beruházással teljesen átalakítja és fejleszti a borászatot. Már elkészült az új palackozóüzem első üteme mintegy 3 milliárd forintból - ismertette Tombor András, a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke sajtóbeszélgetésen csütörtökön.

Felnyomott árak

Hozzátette: az idén 1077 hektárról vásároltak fel szőlőt, minden eddiginél magasabb, fajtától függően 140 és 400 forint közötti kilogrammonkénti áron. A felvásárlási árak 2012-t követően minden évben folyamatosan emelkedtek - jelezte. Kiemelte: jövőre már januárban tervezik a felvásárlási árak meghirdetését, így a szeptemberben kezdődő szüret pontos szerződéses feltételei ismertek lesznek a termelők számára, akik ezzel tudnak előre tervezni.

Tájékoztatása szerint a 17,1 milliárd forintos beruházás nem tartalmazza a már mintegy 2,5 milliárd forintból megépült 66 ezer hektoliteres tartálycsarnokra kapott állami támogatást. A következő két évben a tartálycsarnokot további 44 ezer hektoliteres kapacitással bővítik.

Kell még négy év

Elmondta: 12,4 milliárd forint állami támogatást kaptak tőkeemelés és hitel formájában 2013-2015 között, ebből 4,5 milliárd forint a hitel. A cég talpra állításához még mintegy 15,5 milliárd forintra van szükség, 2019-re nyereséges, önfenntartó működést, osztalékfizetést terveznek. A társaság likviditási helyzete stabil. Közölte: a kormánynak 1-2 héten belül előterjesztik a cég 15,5 milliárdos költségigényére vonatkozó részletes ütemtervét.

A Tokaj Kereskedőház munkájába szeretnék bevonni a helyieket, ezért alakították ki a jól működő partnerséget, aminek szigorú feltételei működőképesek. Szeretnék azt, hogy a termelő partnereik tulajdonosok lehessenek a Zrt.-ben, jelenleg ennek a feltételein dolgoznak. Az egységes palackcímkéket is magába foglaló teljes vállalati arculat 2016 tavaszára készül el, és névváltást is terveznek.

Jól sikerült a szüret

Balassa István szőlészeti igazgató az idei szüretet értékelve elmondta: kedvező évjárat lett, az elmúlt évek átlagánál valamivel kevesebbet, 75 ezer mázsa szőlőt vásároltak fel. A felvásárolt szőlő 66 százaléka furmint, 21 százaléka hárslevelű, 10 százaléka muskotályos. Az idei év forró és száraz volt, a gombás betegségek elkerülték a szőlőt, de nem volt aszús évjárat.

Szappanos Péter, a Tokaj Kereskedőház nemrég kinevezett vezérigazgatója arról beszélt, hogy jelenleg az értékesítésre fókuszálnak. A világpiacon hatalmas a verseny a tradicionális és az új - Chile, Argentína - termőhelyek között is. A cél, hogy a Tokaji borvidék elfoglalja méltó helyét a világpiacon. A munkát a folyamatban lévő beruházások mellett kell végezniük - jelezte.

Tavaly óriási botrány alakult ki a Tokaj Kereskedőház körül, mivel kiderült, a korábbi vezetések idején a borokat pancsolták, ezzel pedig közel 3 milliárd forintos kárt okoztak. A kereskedőház akkor a borkészlet tételes, részletekbe menő felülvizsgálatát rendelte el. Részletek >>>

Lukácsy György, a cég szőlészeti szaktanácsadója a borvidéki integrációról elmondta: abban 3800 parcella van, 26 településen, 276 dűlőt érintve. A kereskedőház saját területe 55 hektár. Közölte: 2013-ban elkezdték a szőlőültetvények, termőhelyi adottságok állapotfelmérését, ami a bor és az alapanyag minőségének javítását célozza. A borvidéket 21. századi technológiával, mérték fel, a teljes borvidék komplex vizsgálata befejeződött, ebből előrejelzéseket lehet készíteni és a teljes digitális rendszer folyamatosan frissül majd - mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG